HTML

velemenyek

Vélemények, gyűjtemények, elbeszélések, napi események.

Friss topikok

Menekült ügy 2016. Május!
Egy kis felvilágosítás az állítólagosan szabadon választottaknak és az érdekistáknak, menekült ügyben!
Mi a francot hazudoznak a menekültekkel kapcsolatban? A menekültnek és azon állampolgároknak, ahová a menekültek menekülni akarnak?
A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van, mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri, vagy mert egy üldözött társadalmi csoport tagja.
Az ilyen személy, vagy személyek, menedékkérő személy vagy személyek, míg el nem ismeri menekültnek az állam, amelyhez fordul.
Nincs egyetlen személynek vagy személyeknek sem  joga vagy joguk arra, hogy romboljon vagy ne tartsák be, annak az állam a törvényeit ahová érkeznek!
Nem minősül menekültnek az a személy, vagy személyek csoportja, akik megélhetési szándékkal akarnak menekültek lenni! A  faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözést a menekültnek kell igazolni! Nem értem az unió agyilag buggyantjait, hogy miért nem alkalmazzák az ENSZ egyezményt? 2011-ben az ENSZ tagállamainak száma a Földön 193 tagállam! Nem kellene kitalálgatni mindenféle agyilag buggyant dolgokat, csak azét kitalálni csupán csak azért, hogy a saját önös érdekeket tudják érvényesíteni! Az UNIÓ álljon a sarkára és tartsa be az egyezményeket, mert törvénytelen, öntörvényű közösséghez egyetlen normális ember sem akar tartozni! Bármennyire is nem tetszik ez az agyilag buggyant önös érdekeket képviselő állítólagosan szabadon választottaknak! Akit megválasztanak bármilyen képviseletre az ne akarja terrorizálni a választóit! Mert, ha a szabadon választott mást akar képviselni, akkor ne legyen képviselő, akár tetszik neki akár nem! Neki a választóit kell képviselni és nem a saját önös érdekeit! Ez vonatkozik minden állítólagosan megválasztottra, korra, nemre, fajra és hovatartozásra való tekintet nélkül! Akár tetszik neki akár nem!  A tisztességes és valóban menekültet befogadják, de az érdekista agresszív, öntörvényűeket, sehol nem látják szívesen, ezt nekik is tudomásul kell venni!
A kormány nem törvényalkotó, még a mai feudalizmusban sem! A törvényt a parlament hozza, a kormány csak rendeleteket alkot! Nem ártana ismerni az állam felépítését! De ez az egész csak arról szól, hogy Brüsszel ugyan nem dönthet, de a Magyar parlament mindenkor dönthet úgy, hogy befogadja a menekülteket! Itt nincs jogilag semmi különös dolog! A mindenkori Magyar parlament hoz döntést a betelepülésről és nem Brüsszel! Ez ennyire egyszerű! Nem a menekültekkel van a baj, hanem azzal, hogy nem kaphat egyetlen menekült sem több jogot mint az adott állam állampolgára! A munkát vállalni akaró meg nem menekült! A menekültnek meg az ENSZ egyezmény szerint is be kell tartani az adott állam törvényeit, ahová érkezik! Azért mert menekült nem lehet törvénysértő és nem lehet öntörvényű, ha az adott állam törvényei számára nem megfelelőek, akkor szabadon átmehet egy másik államba. A Schengen-i határ átlépésének meg megvannak az uniós egyezményei, az uniós tagállamokra kötelezően előírva! Brüsszel nem csak az ENSZ egyezményt, hanem a saját egyezményeit is megszegte, pedig az alapító okirata, amit 1949. június 14-én írtak alá, az gazdasági egyezmény és nem különböző érdekista ideológiák és dogmák szabad akaratának a tevékenysége! Ha valakik aláírnak egy egyezményt vagy megállapodást, és azt a másik öntörvényűen megszegi és még neki áll feljebb, az a törvénytelenség és a gusztustalanság netovábbja. Aki vagy akik még éltetik is, azok maguk is öntörvényűek és törvénytelenek! Ezt kellene már végre felfogni mindenkinek!!!!
2016.05.10. TENGERPICI

Szólj hozzá!

Tudta? Az IMF vezetők nem fizetnek adót a banki jövedelmük után. Tudta, hogy a IMF  központosít? Tudta, hogy a központosítás Marx elmélete? Tudta, hogy a kapitalizmus Marx elméletét akarja ráerőltetni a világra? Úgy, hogy a kiváltságosságban szenvedők adómentesen akarnak élni a jövedelmükből? Csupán csak azért mert ez már évtizedek óta így van. Tudta, hogy az IMF úgy ad kölcsönt, hogy megmondja mit kell eladnia? Tudta, hogy a bank kölcsön adása feljogosítja az IMF-et arra is, hogy beleszóljon a magánéletébe?  Tudta, hogy a banki kölcsön úgy működik, hogy adnak hitelt, de megmondják, hogy mit kell eladni a havernak olcsón? Tudta, hogy egyes személyek magukat kiváltságosnak nevezik ki és törvényen kívülieknek törvényesítik magukat? Tudja, hogy miért tart itt a világ? Tudta, hogy az állítólagosan szabadon választottaknak nincs munkaszerződésük?  Tudta, hogy az ön által megválasztott képviselő, csak önnek szab kötelezettségeket és az rá egyáltalán nem vonatkozik? Tudta, hogy az ön által megválasztott, nem önt hanem saját magát képviseli? Tudta, hogy a kiváltságosságos csak önnek hoz törvényeket, és ezek a törvények nem vonatkoznak sem a kiváltságosokra, sem a haveri környezeteikre? Tudta, hogy a megtermelt javakból azok kapnak a legkevesebbet, akik nem végeznek termelő munkát, csak élősködnek a megtermelt javakból! Tudta, hogy az uzsora kamatot már több száz évvel ezelőtt is büntették? Tudta, hogy a XXI. században az uzsora kamatot és az adó csalást azért nem büntetik, mert az ön által szabadon megválasztott szerint az nem törvénytelen, mert csak ők lehetnek törvényen kívüli kiváltságosok? Tudta, hogy a törvényhozókra nem vonatkozik a törvényesség, mert rájuk azért nem vonatkozhat a törvény, mert akkor nem tudják végezni a munkájukat, mert akadályozza őket a munkavégzésben? Tudta, hogy mind ezt azzal magyarázzák, hogy mind erre azért van szükség, hogy ne lehessen őket korrumpálni vagy megvesztegetni? Nem tudta????  2016.04.24 TENGERPICI

Szólj hozzá!

Mély torok technika.

 

Ömlik a könny a szemedből, nem kapsz levegőt, és öklendezel? 

 Csináld hátrahajtott fejjel, ilyenkor a partnered állva vagy térdelve közelítsen meg. Az orált mindig lassan kezd el. Ne csak a szád a kezedet is használd. Így dupla lesz az élvezet. A lefelé és a felfelé mozdulatok a a kezeddel, fokozza az élvezetet. A jó szex attól jó, ha mindketten vágynak arra, amit csinálnak. Ha gyakorolsz, profi kardnyelő leszel. Ami számodra is öröm lesz!

  

A tövig kényeztetés művészete.

Az orális szexet művelő nők többségénél a mély torok egy lélektani határ, hiszen sokan a nyelvtisztító használatakor is hányingerrel küzdenek, vagy öklendeznek, ha egy orvosi vizsgálaton spatulával lenyomják a nyelvüket. Egyénileg változó, hogy kinek mennyire érzékeny a garatreflexe, és bár gyakorlással lehet valamelyest javítani ezen, vannak olyan nők, akik soha vagy csak nagyon nehezen lesznek képesek az ilyen típusú örömszerzésre.

Amikor az egészet lenyeled, az egy rendkívül izgató módja annak, hogy kimutasd a partnered iránti érzéseidet. Sokak szerint a mély toroknál fellépő érzés, a hüvelyi és az anális behatolás között van. A klasszikus mély torkot, amivel valójában nincs gond, de ha még soha nem csináltad igazán mélyen, akkor mielőtt elkezdenéd, készülj fel arra, hogy hosszú időt fog igénybe venni. Amíg tökéletesen elsajátítod a kardnyelés technikáját. Számolnod kell az öklendezéssel. Ami természetes mert a garat ösztönösen összehúzódik, ha a torokhoz ér valami. Ha már magától a gondolattól is megijedsz, először próbálkozz tárgyakkal. Ne ugorj azonnal egy merev vesszőre. Gyakorlat teszi a mestert. Sokan vibrátorral gyakorolnak, amit bekennek valami ízletes sikamlós anyaggal. Vannak, akik banánnal kezdenek, vannak, akik nyalókával élvezik az első tanulóidőt! Nem lehet azonnal mély torokra venni a megmerevedett vesszőt, az átmérője és a hossza miatt sem, de ha még is szeretnéd, hát olvasd és tanulj, biztonságosan, hogy élvezetes legyen és ne kiábrándító! Egyenletesen és lassan, lélegezz az orrodon keresztül. Addig gyakorolj, amíg meg nem szabadulsz a hányinger érzésétől. Utána nyugodtan alkalmazhatod, bárhol, bármikor tudásodat. Sok partnert lenyűgözöl, mert a legmélyebb befogadást jelképezi! Sokkal könnyebben befogadod a merev vesszőt, ha az ágyról le lóg egy kicsit a fejed. Ha biztos akarsz lenni a műveletben, feküdj hanyatt az ágyon és így közeledik felülről a kard a szád felé. De soha ne feledd!  A  női hüvely fala az egyik leghatékonyabb felszívó felület. A hüvelyen keresztül felszívódó ondó, jótékony hatással van a női szervezetre. Hangulatjavító, csökkenti a depressziót és az arra való hajlamot. A hangsúly a sebességen és a ritmuson van. Soha ne legyen száraz a torok vagy a hüvely! A nő irányítson minden folyamatot. A másiknak mindig éreznie kell a mozdulataidból, hogy melyik az a pillanat, amikor még mélyebbre lehet hatolni vagy már nem meg kell állni, egy kis időre és ott kell játszadozni, a mélyebbre hatolás előtt! A mély torok technikának lényege, hogy amikor teljes egészében a torkodban van, próbálj meg nyelni. A nyelő mozdulatot még nagyobb örömöt fog okozni. A vágykeltő fejcsóválás,amikor egészen a torkodban van mélyére hatolva és az orrodat nekinyomod a medencecsontjának. Majd rázd a fejedet, mintha nemet integetnél a fejeddel.

Közben a zümmögés a hangszálak rezgése is izgató élményt ad. Ha még is kísérletező kedvedben vagy. Tudnod kell, a mély torok egy rendkívül intenzív és intim dolog. Csak olyan valakivel próbál ki, akiben maximálisan megbízol. Ha kezdő vagy, mindég neked kell irányítani a behatolás tempóját és mélységét. Érdemes előtte megállapodni a jelben, hogy szükséged van levegőre. Ha már gyakorlott kardnyelő vagy a szex ilyen formájában, és a torkodba szeretné engedni a nedvét is a partnered és meg is egyeztetek, akkor előtte jelzi fogja, hogy mikor érkezik az ondó. Mert akkor teljesen a torkodba engedi a péniszét, érezni fogod ahogyan áramlik az ondó, ilyenkor már nincs időd levegőt venni!  Azért kell így tennetek, hogy bírd levegővel. Amíg tart az orgazmus, ami több fázisban is ondó ömlést tartalmazhat, ha nincs ömlés azonnal vissza kell húzni a mélyből, a teljesen lenyelt állapotából. Ilyenkor, akár levegővételre is van idő, csak is az orron keresztül, mert a szájban vagy nincs hely, vagy a légútba jut az ondó! Sosem szabad hosszabb ideig lent tartani, mint amennyit erőltetés nélkül elbír a nő. Ezért a nő csak azzal csinálja, akiben teljesen megbízik! Többször kipróbált partner, idegen megbízhatatlan partnerrel a nő ne nagyon csináljon mély torkos szexet!!!! Bár a mély torok soha sem lehet egy párkapcsolat kötelező eleme. A szex a közösen megélt örömökről szól. Ahol a nő irányítja a folyamatokat, mikor hol kell időzni és meddig, hogy milyen mélyen legyen és akkor lesz élvezetes az utazás, a vágy villamosán!  NE FELEDD MINDÉG A NŐ KÉNYELMÉT SZOLGÁLD KI ÉS NE TÖRD BE TOKOSTUL AZ AJTÓT! SOKKAL JOBB ÉRZÉS A NYITOTT AJTÓN BEHALADNI? AHOL MÉG INVITÁLNAK IS A LÁTOGATÁSHOZ! 

Ha már gyakorlottak vagytok az orális szex formájában, és a partnered a torkodba szeretné engedni az ondót, beszéljétek meg, hogy mennyivel előbb jelzi. Mert levegőt kell venned, mielőtt a torkodba engedi mély torokra a péniszét, hogy bírd levegővel, amíg befejeződik az orgazmusa. Tanuld meg, nem szabad hosszabb ideig lent tartani mély torkon a hímvesszőjét, mint amennyit erőltetés nélkül elbírsz, mélyen a torkodban, erre nagyon figyelj oda és a partnernek is maximálisan be kell tartania  a nő minden mozzanatát és kérését. 

2016.04.19. TENGERPICI

 

Szólj hozzá!

Ismerd meg a nőt.

Sokan gondolják úgy, hogy a romantika egyre inkább háttérbe szorul.

A nőkre nem nagyon jellemző, hogy szerelmes verset írnak. Pedig a nők inkább magáról az érzésről, a szerelemről szeretnek írni. Kevésbé jellemző rájuk, hogy megmutassák vagy elküldjék annak a kinek írták. Úgy gondolják, hogy a szerelmes vers az már túl sok, főként azok a nők, akik még sosem kaptak szerelmes verset.  

Európában, Ausztráliában és az Egyesült Államok területén élő nők, leginkább a leszbikus szexre buknak rá. Kína területén az anime.  Afrikában az ebony. Közép-Ázsia térségében pedig a big d ck, vagyis a nagy szerszámú férfiak. Oroszországban és Kelet-Európa néhány országában az anális szex. Szeretné kipróbálni a hálószobában?  Pedig vannak olyan erotikus fortélyok, amelyeket érdemes kipróbálni a hálószobában. A szerelmes versek nem mennek ki a divatból.

 A férfiak többsége szereti a rosszlányokat, és ha szívesen vesz rést extra gyönyörben. Napjainkban a szexuális nevelés alapjait fel lehet fedezni egyes iskolatípusokban is. Akiknél hiányzik a megfelelő szándék vagy öntudat, azok a pornófilmekből szerzik meg az információkat. A szabadabban szexelők, nagyobb életminőséggel és pozitívabb hozzáállással,  magasabb fokon élik meg a szexuális örömöket. A minden napjaik is kiegyensúlyozottabb. Sok nő feszeng attól, hogy miként kérje meg partnerét erogén zónái izgatására. Az erogén zónák tele vannak a nő testén, mint a mellbimbók, a hát, a nyak és a fenék. De meg még megannyi más lehetőségek. Pedig az egyetlen szégyen, ha elszalasztja az előjáték nyújtotta örömök lehetőségét. Nem a mozikban vagy a filmekben kell kiélni az erotikus vágyakat. Amikor a másik egyértelműen jelzi a szexuális szándékát, ki kell mutatni neki, hogy abban a pillanatban csak ő létezik. Viszont neked sincs más vágyad, mint a forró együttlét. Természetesen nem kell mindig készen állni a szexre. Ha látja rajtad, hogy te legalább annyira élvezed, mint ő. Akkor oly módon fog viselkedni, hogy a végén te fogsz a legtöbbet kapni belőle. A szexet szabad fenntartások és gátlások nélkül szabad élvezni. Ne csak egyszerű faj fenn tartási ösztön gyakorlat legyen. Az együttlétek lényege az előjáték. Attól, hogy tüzel benned a szexuális vágy, még nem lesz igazán jó a szex. A különleges helyszínekkel vagy izgalmas pózokkal kísérletezőknél, garantáltan jobb lesz mindkettőnek. A kielégítő szexuális élet elengedhetetlen feltétele a nyitottság, és ha kölcsönösén elfogadása, a vágy, ami folyamatosan fenntartja a kapcsolat varázsát és a vágy beteljesülését. Mielőtt a tényleges aktusra kerülne a sor, a beszélgetésnek a nevetgélésnek nagy jelentősége van a ráhangolódásra.  - Amikor látlak tűz a szemed,  a szád mint egy mágnes, vonz és forró, ha együtt lehetünk teljesen. Ha szíved nem azt súgja, úgy is hiába mondanám, pedig, szívem adnám oda, a melyből a vágy zokog, hogy lopjon szívedbe, kósza vágyat, halkan, édesen, hogy a vágy legyen számodra édes, amit többé nem felejtesz. Ha átölelsz én is átölellek. Szememmel szemednek, had mondjam, szerelmem szépséges virága. Mert te vagy az élet, az öröm és a könnyek, termékeny virága -.  A jó hangulat segít az egymásra hangolódásra, növeli a szexuális élményt. Sok férfi csak  akkor élvezi igazán a szexet, ha: - Óh!  Uhh! ÁÁ! Oh-oh!! Uhh-uhh!!! , hangokat hall. Az ilyeneknek másképpen nem indul el az igazi élvezet. Az erotikus szóbeli játék az, amire a legtöbben titokban vágynak, amiről a legtöbb férfi és nő fantáziál. Nő és férfi, szerelem nélkül nem létezik! A titkos fantáziák megélése, megújítja a többéves párkapcsolatot is. Ugyanakkor elengedhetetlen a játékszabályok kölcsönös betartása is. Ne vegyél részt, olyan helyzetekben, ahol kényelmetlenül érzed magad. Ahelyett, hogy szemérmesen leoltanád a villanyt, teremts romantikus hangulatfényt, a vizuális élmény még inkább beindítja a képzeletet. - Mert szeretnélek szeretve szeretni. Mert szeretve szeretlek, mint májusi szellő, mely megsimogassa ruhátlan tested minden részletét, hogy ott lehessek, amikor dübörögnek a BERMUDÁN, amikor a szirének hangja forróvá teszi testedet.  Mint vad vihar morajlik tested, szíved zengi ritmusát, hogy vágyat vágyra keltve, éreztesse forró ritmusát-. A férfi és a nő számára az, olyan partner, aki nincs tisztában saját értékeivel, az megöli a legszebb vágyat is. Ne akarj több vagy más lenni mint aki vagy! Ez maga az élet. Egyszerre vonzó és ijesztő a legtöbb ember számára, hiszen van benne valami megfoghatatlan bizonytalanság.

A szerelem egy hang, a remény egy illúzió. 

Kergetni egy álmot? Soha el nem érni?

Csalódott szívvel, mindig csak remélni?

Megalázva írni egy könyörgő levelet?

Szív dobogva várni? Még sem jön felelet?

Az ember sorsának alakulását nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen emberek veszik körül az illetőt. Ne a közvetlen környezet határozza meg a kapcsolatot. Gondolj mindég arra, hogy: - Én nem akarok egy, olyan kapcsolatot, ahol az emberek azt mondják, milyen aranyosak együtt. Én szeretnék egy, olyan kapcsolatot, ahol az emberek azt mondják, nézd milyen boldogok együtt . Mert csak az a NAGY-Ő, aki a csillagok alatt is el van veled, mert szeretné hallgatni, és érezni, a szíved dobbanásait. Aki dicsekszik veled a világnak. Aki büszkén fogja meg a kezed, mindenki előtt. Akinek te vagy a legszebb. Csináld azt, ami boldoggá tesz, nevess, szeress, azzal, aki boldoggá tesz.

2016.04.02. TENGERPICI

Szólj hozzá!


Csak egy lépéssel a mai tudomány előtt. " Granzómotor " 1971-óta.
Amit áltudós már 1971-ben szabadalmaztatott, " Granzómotor 2251/GA-1037/1 " de az olaj lobbi és a tudósok még a mai napig sem engedélyeznek. Mert át kell írni a fizika könyveket. Amiről már a tudomány is tud, de egy áltudós nem arathat babérokat. Mert a Granzómotor elméletét nem a tudomány nagyja fejtették meg.

Nézzük először a fizika nagy emberét!
Ha Ő teszi nyilvánossá az elméletet, már régen használatba lenne.

Albert Einstein
Születet1879. március 14.
Ulm Német Birodalomban
Elhunyt 1955. április 18. 76 évesen
Princeton Amerikai Egyesült Államok.

Svájci Szabadalmi Hivatalban mint szabadalomvizsgálót,1902-ben. Einstein itt azokat a szabadalmakat bírálta. Ekkor már 23 éves.
Az akkoriban beadott szabadalmi leírásokat elemezte és bírálta felül, hogy alkalmas vagy nem alkalmas.
1905-ben írta első cikkét, a szabadalmi hivatalban eltöltött három év után. A cikk "Az álló folyadékbeli kis részecskék mozgásáról, a hő molekulamozgásának elméletéről."
Második tanulmánya "a fény keletkezésével és átalakulásával kapcsolatos."
1921-ben megkapta a Nobel-díjat.
Kísérletek kimutatták, de még ezután sem fogadták el általánosan, hogy Einstein egyenletei a fényelektromos jelenségre pontosak.
"Az egyenlet (hf = Ekilépési + Emozgási) helyes, és a fénykvantumok léteznek."
Valójában ez az elképzelés szolgált alapvető útmutatóként a kvantummechanika kidolgozói számára.
Harmadik cikke, "A mozgó testek elektrodinamikájáról szólt.”
Ez a munkáj vezeti be a speciális relativitáselméletet. Az idő, a távolság, tömeg és energia olyan elméletét, mely összhangban van az elektromágnesességgel, de még nem ismeri a gravitációt az elektromágnesesség területén.
George Fitzgeraldnak már 1894-ben volt hasonló feltételezése, mégis a dolgozat alapvető egyenleteit, a Lorentz-transzformációt a holland fizikus, Hendrik Lorentz vezette be 1903-ban. Oly módon, hogy matematikai formát adva Fitzgerald elképzelésének.
Einstein magyarázata axiómára épült, Galilei régi ötletére. Az elmélet tele van paradoxonokban, és közlésekor úgy tűnt, hogy nem sok értelme van.
Sikerült kidolgoznia a felmerülő ellentmondásokat.
A negyedik cikkében. „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?”, Amely 1905 végén került publikálásra. A relativitás, amely szerint a test energiája (E) megegyezik a tömegének (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával. E = MC²
A tömeg energiája képes a nukleáris fegyverek hatalmas energiát termelni. Ha megmérjük az atommag tömegét és elosztjuk a tömegszámával, kiszámolható, hogy mekkora energia.
Az utolsó előadás tetőpontja volt a newtoni gravitációelméletet felváltó egyenlet. " Az elmélet szempontjából minden megfigyelő egyenértékű, nem csak azok, akik állandó sebességgel mozognak. Az általános relativitáselméletben a gravitáció nem erő ahogy a newtoni elméletben vannak, hanem a téridő görbületének következménye." Ez az elmélet szolgált a kozmológia megalapozására és a világegyetem sok tulajdonságának ismertetésére. Amelyet jóval Einstein halála után fedeztek fel. Az elmélet nem kísérletezés és megfigyelés alapozott, csak csupán matematikai következtetésekre, az addig ismert elméletekre való feltételezésekre.
1921-ben a relativitáselmélet túlzottan vitatott volt, hogy Nobel-díjat érdemeljen, emiatt döntött úgy a Nobel-bizottság, hogy egy korábbi munkájáért kapja.
Belekezdett az általános gravitációelmélet, és a gravitáció és az elektromágneses erő általános törvényének munkájába, hogy egyesítse az általános relativitáselméletet és a kvantummechanikát, végül is sikertelennek bizonyult.

Tudományos körökben arról beszélnek, hogy az elméletnek ellentmondó jelenséget a mai napig nem találtak.

Pedig a sikertelenség megfejtése már szabadalmilag védett!
Már 1971-ben a Granzómotor néven szabadalmaztatott, a 2251/GA-1037/1 elméletet többször szabadalmaztatott energia, a 2251/GA-1037/1 a -1037/2 egészen a -1080/5 -ig, minden jog fenntartva. Még mindég titokban tartják és próbálják megérteni az elmélet lényegét, de még eddig nem sikerült megfejteniük. Ahelyett, hogy hagynák a szabadalmat nyilvánosságra hozni. A tudósok hadakoznak az elmélet nyilvánosságra hozása miatt. Mivel valójában csak autodidakta áltudós szabadalmaztatta az elméletet. Amivel az energia relativitás elmélete kudarcának, a be nem fejezett tétel befejezését hivatott igazolni. Megfejtését még sem lehessen kötni egy egyszerű áltudós nevéhez!!! A szabadalomra minden jog fenntartva, sem az elmélet, sem a gyakorlati kivitelezés, egyetlen gazdálkodónak, tudósnak, feltalálónak nincs engedélyezve az elmélet és a gyakorlat felhasználása. Találmányi hivatalban védett!!!

2016.03.15. TENGERPICI

 

 

Szólj hozzá!

 

Demokráci és diktatúra!
tiszta_vilagot.gif

Demokráci és diktatúra!

A demokrácia görög eredetű szó, a démosz, a nép és kratein az uralom szavakból jött létre. Jelentése: népuralom. A demokrácia kormányzati forma, amelyben a hatalom gyakorlásában a nép minden tagja részt vesz, származásra, beosztásra, hovatartozásra való tekintet nélkül.
Ideológia és dogma mentes társadalmi forma. Törvényei: rövid, tömör, mindenki számára egyértelmű! A törvényalkotásban és annak elfogadásában a nép dönt és gyakorolja a hatalmat. Alapelve: Csak annyi rosszat másnak, amennyi rosszat magad is elfogadsz mástól.
Alkotmányos jogaiban minden egyén egyforma, korra, nemre, hovatartozásra, beosztásra való tekintet nélkül. Ahol nem az elmélet, hanem a gyakorlat az irányadó. Az effektív munkavégzés a gazdaság alapja, a gazdaság tartja fenn a társadalmat. Az egyén érdeke nem kerekedhet e társadalom, az adott nép érdekei fölé. A társadalmi gazdálkodás alapjaira helyezi a gazdaságosságot, az egyének együttműködésével. Az egyén szabadsága csak addig tart, ameddig azzal nem hoz vagy helyez más személyeket hátrányos helyzetbe, azzal nem veszélyezteti más egyének életét testi épségét.
Demokrácia és kommunizmus még nem volt egyetlen társadalomban sem.

Diktatúra:
A diktatúra a parancsuralom, olyan kormányzási formája, ahol az állami főhatalom gyakorlását, valamilyen ideológiai vagy dogmák által elképzelt valamilyen csoport irányítja a társadalmat. Tevékenysége nem a népakarat. Ilyen a képviseleti demokrácia, a parlamentáris rendszer demokrácia, a több párti parlamenti képviselet, a konzervatív gondolkodás is. Mivel a népnek csak a választás joga van biztosítva és a választottak szabadon hoznak törvényeket és tesznek intézkedéseket, ahol magukat kiváltságos elbírálás alá helyezik. Ideológiák és dogmák irányelveit kényszerítik a népre! Törvényeik nem egyértelműek, sajátos értelmezésben hoznak ítéleteket!

Ajánlom olvasásra a FÁMA 2008 című írásomat és a vele kapcsolatos írásaimat a http.//velemenyek2.blog.hu és a http://velemenyekallsoszinten.blog.hu oldalon. TENGERPICI 2016-03-05.

 

 

Szólj hozzá!


A Magna Cartának semmi köze a demokráciához! 2016-01-18


A Magna Carta Libertatum a Nagy szabadságlevél. 1215. június 15-én Földnélküli János angol király által aláírt, a rendi jogokat biztosító szabadságlevél, az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb állomása.

A különböző rendekre osztott társadalmi forma, önmagában a kiváltságosság megalapozására alapozott megkülönböztetés! Ami önmagában ellent mond a demokrácia alapjaival.

Mi az, hogy szabad ember? Ki vagy kik mondják meg, hogy ki vagy kik szabadok és ki vagy kik nem szabadok? Ki vagy kik határozzák meg az ország jogát?
A 63. cikkely egyértelműen biztosítja a kiváltságosság jogát! Tehát a demokráciában nem lehet senki kiváltságos, mert, ha kiváltságos akkor teljesen más jogok és kötelezettségek vonatkozhat a kiváltságosokra. Az általános törvényekkel szemben, akár törvényen kívüliek is lehetnek. Így biztosította az egyházak és bárók kiváltságosságát! Adott esetben törvényen kívüliségét és a sajátos önrendelkezését, valójában törvényesíti a diktátor megtestesítését. Akár egy személynek vagy egy adott csoport számára. Az elkövetőt nem sérthették meg, tehát ellene csak csupán vagyoni eljárást okozhattak, de a személy sértetlenségét biztosítani kellett! Valójában egyes kiváltságosságban szenvedők számára biztosította a Carta a kiváltságosságot, a törvényen kívüliséget! Demokráciában nem lehet kiváltságosság, A kiváltságosság a törvényen kívüliséget, az anarchiát és a diktatúrát hivatott törvényesíteni minden társadalomban, nem a demokráciát hivatott megtestesíteni vagy törvényesíteni.
A Magna Carta jogfelfogása, a kor szellemének megfelelően törvényesítette feudalizmust, se valójában semmi köze a demokráciához.

Sokan hasonlítják és összekeverik az 1222-ben II. András király által kiadott Aranybullával.
A Magna Chartát az egész világban a modern szabadságjogok alapköveként tisztelik.
Pedig a kiváltságosságot törvényesítő, törvényen kívüliséget biztosító, diktatúra megtestesítője és semmi köze a demokráciához! A demokrácia az NÉPHATALOM és nem a törvényesített kiváltságosságban szenvedők diktálása. A demokratikus gondolkodás alapja, hogy: - csak annyi rosszat okozz másoknak, amennyi rosszat magad is elfogadsz másoktól - !
Nem pedig a feudalizmusban bebiztosított kiváltságosság, fenn tartása és ráerőltetése a társadalomra!

" - Csak pár példa!
12. cikkely - az uralkodó hűbéreseinek egyetértése nélkül nem rendelheti el hadiadó és pajzspénz megfizetését
39. cikkely - szabad embert csak vele egyező státusúak ítélete alapján lehet elfogni, illetve javait lefoglalni
45. cikkely - királyi bíró és sheriff csak az ország jogát ismerő személy lehet
48. cikkely - a rossz szokások felülvizsgálatára grófságonként 12 lovagot kell választani
61. cikkely - a bárók jogot kaptak arra, hogy a Carta megsértése esetén lefoglalják a király várait, birtokait de a királyt személyében nem sérthették meg
A 63 cikkelyt tartalmazó Magna Carta Libertatum összességében biztosította az egyházi és világi bárók, valamint a városok jogait, kiváltságait személyi és vagyoni biztonságát. Rendelkezéseket tartalmazott továbbá a kereskedelem, a vám- és pénzügyek területén, elrendelte a súlyok és mértékek egységesítését. Egy 25 tagú bizottság volt hivatva arra, hogy a rendelkezéseket az uralkodóval betartassa.

A középkorban többször megújították és kivették a legradikálisabb, a király hatalmát korlátozó rendelkezéseket, így a 61.cikkelyt is. A legelterjedtebb az 1225-ös megújítás során született szöveg.

A király és a bárók közötti küzdelem azonban nem oldódott meg hosszú távra a Magna Cartával. A 61. cikkelyben megfogalmazott ellenállási jogra (ius resistendi, ius resistentiae) hivatkozva 1258-ban a Simon de Montfort, Leicester 6. grófja által vezetett bárói mozgalom az oxfordi províziók kibocsátására kényszerítette III. Henriket. Az Anglia első írott alkotmányának is tartott províziók egy tanácsra bízták a kormányzati hatalom ellenőrzését. A tanácsba 12 tagot a bárók, 12 tagot a király nevezett ki. A kiválasztott személyek még két személyt választhattak. Az így létrejött tanács felügyelte a miniszteri megbízásokat, a helyi közigazgatást, illetve a királyi várak őrzését. Az bárókkal szövetséges polgárságnak tett engedménynek tekinthető, hogy évente három alkalommal össze kellett hívni a parlamentet, amely a tanács tevékenységét felügyelte. A 24 tagú tanács 1259-ben kibocsátotta az ún. westminsteri províziókat, mely a királyi és földesúri bíróságok eljárásrendjét szabályozta, korlátozva ezek önkényét. A királyhoz hű bárói csoportok Glouchester grófjának vezetésével legyőzték Montfortot, a király pedig, hogy megnyerje a polgárságot 1265-ben összehívta a parlamentet (ún. mintaparlament). Montfort bukásával a "westminsteri províziókat" is hatályon kívül helyezték, azonban a parlament 1267-ben újra megerősítette azokat. - "

TENGERPICI 2016-01-18

Szólj hozzá!

 

DEMOKRÁCIA MINT NÉPHATALOM.


A néphatalom, mint alkotmányos alapjog.

Az alkotmányt népszavazás útján hagyja jóvá a társadalom szavazóképes állampolgárainak az összessége. Népszavazáson csak is kizárólag, az adott társadalom, az adott ország, földrajzilag határral határolt, állandó jelleggel  életvitelszerűen ott élő állampolgárok jogosultak az alkotmány megszavazásában!

A demokrácia minden ideológiától, dogmától mentes!
Ideológiai hovatartozás vagy bármilyen más érdekcsoport, nem láthat el képviseleti, törvényhozási szerepet! Az érdekcsoportok nem kerekedhetnek felül a társadalmi érdeken!
A társadalom gazdálkodási jogát nem lehet más érdekek fölé helyezni!
A társdalom alapvető szükségleteit biztosító tevékenységeket, nem lehet magán vállalkozásokra átruházni! Az adott társadalom, ország területe a társadalom közös osztatlan tulajdona!
Magán gazdaságra, magán vállalkozásra, tulajdon jogot nem lehet szerezni, csupán a társadalomtól bérelni lehet.
A társadalmi vagyon felügyeletét a mindenkori kormány a parlament felügyeletével kezeli!
A kormány és a parlament, valamint a törvényhozás, nem tulajdonosa a társadalmi közös tulajdonnak! Azt el nem adhatja, másokra tulajdon jogot át nem ruházhat!
A demokratikus gondolkodás alapja: - csak annyi rosszat okozz másnak, amennyi rosszat magad is elfogadsz másoktól - !!!

Az alkotmánynak meg kell határoznia az adott társadalomban azokat az egyértelmű alapjogokat, melyekkel a társadalom működését, annak gazdasági együttműködését, a szabad vélemény kinyilvánítását: „közízlésnek megfelelő hangnemben, illetve mások személyi szabadságát, testi épségét, tulajdonát tiszteletben tartása mellett” mindenki számára egyértelműen megfogalmazva.
Kötelezettséget kell vállalni minden szavazati joggal rendelkező személynek a társadalmi alapvető feladatok területén, tevékenységet vállalni. Ott a szabad véleményét kinyilvánítani.  Közvetlen vélemény kinyilvánítását a párbeszéd és a szabad egyéni választási alapfeladatát választás útján kinyilvánítani, és érvényesítési jogát gyakorolni.  

A szabad választási jogát jelöltje vagy mások által jelölt személyt megválasztani, vagy annak megválasztását elutasítani.

A választásra kijelölt személyek lehetnek: önjelöltek vagy olyan országhatáron belül született, ott állandó jelleggel ott életvitelét gyakorló 18. életévét betöltött személy, aki ép elmeállapotú, nem szenved kóros gyógyíthatatlan betegségben, erkölcsileg feddhetetlen, büntetlen elő élettel rendelkezik és képes felvállalni a megválasztott terület képviseletét kellő szakmai, és hivatástudattal képes ellátni a rábízott feladatokat. Képes saját önös érdekeit feladni a választói képviseletének érdekében. A szabadon választottnak a társadalom érdekeit és a választói érdekeit kell képviselni és nem a saját önös érdekeit vagy más ideológiák, dogmák önös érdekeit.

Önjelöltként kell megválasztani:

Az államfőt.

A miniszterelnököt és a szakági minisztereket.

A törvényhozásban résztvevő parlamenti képviselőket.

Az önjelölt képviselők négy, hat, nyolc, évenként lehessen újra választani, abban az esetben amennyiben választói azt szükségszerűnek tartják.

Ugyanakkor a választói bármikor visszahívhatják, megvonhatják tőle bizalmukat abban az esetben, ha nem képviseli választóit a választási ígéreteinek megfelelően: eltér választási ígéreteitől, feladatát, nem végzi kellő hivatástudattal, a fennálló változásokat nem beszéli meg választóival. Le kell mondania annak a választott személynek, aki: erkölcstelen kicsapongó életmódot folytat, más személyeket jogtalan előnyhöz juttat, hivatali hatáskörét túllépi.

Minden választott személyt fokozott büntetőjogi védelem illet meg, abban az esetben, ha választott kötelezettségét a jogi keretek között végzi. Ugyanakkor kötelezettsége az alkalmazott, demokratikus törvényeket minden területen tisztelettudóan betartani.

A választott személyek programját úgy kell írásba foglalni, hogy választói számára rövid, tömör, és mindenki számára egyértelmű legyen. A választott személy programját a választandó személynek ismertetnie kell választóival a választások megkezdése előtt kilencven nappal. Amit közzé kell tenni, hogy minden arra jogosult választó azt meg ismerhesse és tanulmányozhassa. A választók a különböző programokat szervezett program keretein belül is értékelhetik, elemezhetik, véleményezhetik alkotmányos alanyi jogon.

Választott személy nem lehet, aki: valamilyen politikai, gazdasági vagy bármely más érdekcsoportban már választott, jelölt tisztséget tölt be. A kettős érdek képviseletét nem szabad a demokratikus gondolkodás alapelvei szerint érvényesíteni, mivel az érdek ellenérdek a korrupcióhoz és kiváltságossághoz vezethet. Ebből adódik, hogy a különböző érdekcsoportok a választásokon, nem vehet részt. Így az érdekcsoportok önös érdekeinek kielégítése nem teszi lehetővé az önös érdekek megnyilvánulását.                     


Az államfőt és a miniszterelnököt külön személyi védelem illeti meg. Amelyet a kormányon belüli rendvédelemben illetékes miniszter közvetlen irányítása és felügyelete szervezése és irányítása alá kell helyezni.
 

A választott személyek tevékenységükért tiszteletdíjat kapnak.
A tiszteletdíj mértéke:
      
         Államfő esetében a minimálbér hatszorosa lehet.

         Miniszterelnök esetében a minimálbér hatszorosa lehet.
     
 
       Miniszterek esetében a minimálbér ötszöröse lehet.

          A törvényhozásban résztvevő parlamenti képviselők esetében a minimálbér négyszerese lehet.

A tiszteletdíj mértéke nem adókötelezett. A minimálbér mértékét a mindenkori átlag munkabér fele az-az 50%-a lehet. Munkabér a munkaidőben végzett munkáért járó bruttó juttatás. A munkaidő heti negyven munkaóra, az-az napi nyolc óra. A tiszteletdíjat és a kötetlen munkaidejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállaló esetében a munkaidő a szükséges munkának az elvégzéséhez szükséges idő, amely a munkavégzés jellegéből nem csoportosítható a konkrét munkakezdéshez.
    
Egyéb választott képviselők esetében a minimálbér háromszorosát lehet meghatározottnak tekinteni, a választottak munkabérének.
A munkabért adóköteles jövedelemnek kell számítani.  
Az olyan esetekben, amikor a választók meg vannak elégedve választott képviselőikkel nem szükségszerű a választásokat megtartani.

Minden olyan esetben, amikor a megválasztott személy visszahívását új választással kívánják megerősíteni, vagy új képviselőt kívánnak megválasztani, csak akkor lehetséges, amikor a választók ugyanolyan arányban, vagy többen kérik, mint amennyien azt megválasztották. Ezek az esetek a visszahívásra vonatkoznak. Amennyiben meghatározott választási ciklusokat határoznak meg a választási törvényben, akkor a választásokat a törvényben meghatározott ciklusoknak megfelelően kell végrehajtani.

Tiszteletdíj csak az államfőnek, miniszterelnöknek, a minisztereknek és a választott törvényhozásban résztvevő parlamenti képviselőnek lehet a fent leírtak alapján juttatni. Minden más esetben munkabért kell alkalmazni.

A választott személyek választási idejének lejártával, minden választottat csak az általános állampolgári védelem illeti meg!
 Az adózási szabályokat is beleértve.
 Általános adózási szabályok: - munkavállalóra és magán vállalkozásokra azonos szabályok vonatkoznak! Az általános forgalmi adó a társadalom tulajdona, az sem állampolgár, sem vállalkozó nem igényelheti vissza! A magán vállalkozásoknak valós személynek kell lenni a tulajdonosnak. A vállalkozásért és annak a törvényességi betartásáért, a vállalkozó mint tulajdonos jogilag felelős személy! Részvénytársaság esetében a részvényesek és a részvények által megbízott a felelős!



A munkabérek egységes értelmezését alkotmányosan kell meghatározni!
Az oktatási rendszernek megfelelően: szakképesítés nélküli, szakmunkás, szakérettségivel rendelkező szakmunkás, technikus, főiskolai végzettséggel rendelkező, egyetemmel rendelkező.
A végzettségek esetében, a megfelelő szak elvégzéséhez az oktatásban meghatározott időtartamban megszabott oktatási idő előtt szakmai szakirányú végzettséget nem lehet megszerezni. A különböző tanfolyamok, nem azonosak a szakmai végzettség betöltéséhez!
A bérezés:
 Szakképesítés: nélküli, a mindenkori minimálbér!
  Szakmunkás:   A minimálbér és  plusz annak a 60%-a, hatvan százaléka!              
   Szakérettségivel rendelkező szakmunkás: A minimálbér és plusz annak a 80%-a, nyolcvan százaléka!
   Technikus: A minimálbér és  plusz annak a 100%-a, száz  százaléka!

Főiskolai végzettség: A minimálbér és plusz annak a 150%-a százötven százaléka!
Egyetemi végzettséggel: A minimálbér és plusz annak a 250%-a kettőszáz ötven százaléka!
Ezen bér irányzatok csak is akkor értelmezhetőek, ha a munkavállaló vagy vállalkozó rendelkezik a munkavégzésnél a felsorolt szakmai szakirányú képzéssel. Az oktatási rendszernek az előírásai szerint.
Amennyiben a munkavállaló, nem rendelkezik a megfelelő oktatási rendszernek megfelelő képzéssel, úgy a szakképesítés nélküli besorolásban kell alkalmazni!

Az oktatási rendszer alapvető feltételei: - általános műveltségi szint, nyolc általános!
・    szakmunkás, a szakma elméleti és gyakorlati elsajátítása, oktatási idő három év!
・    Szakérettségi, szakmunkás és érettségi, oktatási idő négy plusz kettő év, összesen hat év!
・    technikus: a szakérettségi után két év gyakorlati idő után, szakmai elméleti és gyakorlati vizsga eredményes megtétele után. Képzési idő négy plusz kettő, plusz kettő. Összesen nyolc év!
・    
・    Főiskola: szakmai szakirányú képzés esetében három év! Akiknek nincs megfelelő középszintű szakma végzettségük, csak akkor menetnek felsőoktatásra, ha előtte megszerzik a szakmai középszintű végzettséget! Felsőoktatásban kötelező a szakmai felvételi, írásbeli és szóbeli felvételit kell tenni a jelentkezőknek és az írásbelin való megfelelés után lehet szóbelizni. Amennyiben az írásbeli felvételi nem sikeres, úgy a szóbeli felvételire már nem jelentkezhet a felvételiző.
・    
・    
・    
・    
・    Egyetem: az oktatási profiljának megfelelő szintfelmérő felvételi kötelező, a szakmai szakirányú képzéssel rendelkezőknek nem kell felvételizni, ha már szakmai szakirányú főiskolai végzettséggel rendelkeznek! Oktatási ideje a megfelelő szakmai szakiránynak megfelelően alakítják ki az oktatási intézmények, a parlamenttel egyeztetve!

Az oktatási rendszer minden területén alkalmazni kell az oktatásra felállított sorrendet és szabályokat! A művészeti és egyéb oktatási területeken is! A szakma tanulásának a tisztelete megkívánja, hogy a szakma alapos elsajátításához, minden oktatási mozzanatot végig kell tanulni mindenkinek! Így csak szakmai szakirányú végzettséggel lehet az oktatás létráján tovább jutni mindenkinek. Megszűnik a kiváltságosság és nem kerülnek szakmailag alulképzettek a megfelelő szakmai szakirányú oktatási intézményekbe!

Az oktatási képzés történhet nappali, levelező, esti képzéseken.
Általános iskolai képzésre, az adott tanév megkezdése előtt, a tárgy év május 31-éig a tanuló betöltötte a hatodik életévét! Csak akkor kezdheti meg a tanulmányait!

A tanév a tárgy év szeptember hónap első munkanapjától a következő év június hónap tizenötödik napjáig tart. Az oktatási anyagot úgy kell felosztani az óraszámokra a tankönyvben, hogy a tanév második felében ismétléssel kell foglalkozni! Új tananyagot az általános oktatásban nem kell oktatni! Az addig tanultak ismétlésével kell foglalkozni, valamint az addig tanultak, bővebb megismerésére kell fordítani.
Magán tanulók esetében kéthetenként értékelő dolgozatot kell íratni, ugyanakkor amikor a többi nappalis tanuló is teszi ugyan azt, ugyan abban az időben!
A sportolók vagy más művészeti tevékenységben elfoglalt tanuló, más egyeztetett időpontban is tehet felmérő vizsgát! Csak a tárgy tanév január hónapjának tizenötödik napjáig, megtegye a felmérő vizsgákat! Mivel a tárgy tanév huszadik napján le kell zárni a tanév első felét! A tanév második felét a tárgy tanév június hónap tizedikéig mindenkinek meg kell tenni az évzáró írásbeli és szóbeli vizsgáit. Azon általános iskolában tanuló diákok, akik valamilyen okból nem tudtak megfelelni az adott tanév vizsgáin, mert eredménytelen lett a felmérő dolgozatuk, azok tanévzárás után, július huszadika és augusztus tizenötödike között, a központilag kiadott időben és helyen, tehetnek ismételten záróvizsgát! Azok a tanulók, akik három vagy attól több tárgyból tettek eredménytelen záróvizsgát, osztályt kell ismételniük. Ezeken a vizsgákon csak az eredménytelen záróvizsgások vehetnek részt! Tankötelezettség hat éves kortól tizennyolc éves korig tart! Tizenkettő éves kortól már a tanuló is felelősségre vonható, ha indokolatlanul kimarad az oktatási rendszerből! A tanköteles gyermekek beíratásáért a szülő, az óvoda, a lakhely szerinti önkormányzat és az önkormányzat jegyzője is felelős!




Az oktatási rendszertől függően, hogy nappali, esti vagy levelező oktatásban vesz részt a hallgató, ugyan az a tananyag elsajátítása  kötelező! Ezért kell az egységes oktatási tananyag és az egységes tankönyv! A tankönyveket úgy kell elkészíteni, hogy a tanévnek megfelelően hetekre legyen osztva, így a hiányzó tanuló is önállóan tudja pótolni a tananyagot. Nyolcadik osztályban az összes tananyagot a tanév felére be kell fejezni! Mivel a felvételi vizsgákat  a tanév második felében kell megtenni, úgy, hogy a féléves eredménye is rajta lehessen a felvételi lapon.  

Szakmunkásképzésnél, középszintű képzéseknél, főiskoláknál, egyetemeknél az oktatási intézmények és a kormány által megbízott oktatásért felelős minisztérium, valamint a parlament közös egységes egyeztetések alapján működnek! Az elméleti és gyakorlati oktatások esetében is! Az oktatási intézmény alapító okiratában kell meghatározni, a szakmai szakirányú képzések menetét! A szakmai szakirányú képzésről szóló szakvizsgákat, csak abban az esetben lehet kiadni, ha a hallgató végig járta az oktatás idejét és megfelelt a záróvizsgán is! Nem lehet szakmai szakirányú képzést előbb vagy rövidebb idő alatt megszerezni, mint ahogyan az előzőekben meg lett határozva.



GAZDASÁG.


Társadalmi szempontból ketté kell választani a társadalmi és magángazdasági gazdálkodást.

Társadalmi, állami gazdálkodás előnyei társadalmi szempontból: az ország szükségleteinek tervezettebb, szervezettebb gazdálkodási tervezetsége.
Folyamatosabb kiszámíthatóbb munkalehetőség a munkavállalók szempontjából.
Stabilabb megélhetési lehetőség a munkavállaló számára.
A megtermelt javak újrafelosztása a szociális és gazdasági javak kiszámíthatóbbak.
A kollektivitás és a hivatástudatos munkavégzés kialakulásának jobb az érvényesülése.

Hátrányai: nem biztosít gyors meggazdagodást.


Magángazdaság előnyei: gyorsabb meggazdagodást lehet rövidebb idő alatt elérni.
Sajátos egyénenkénti munkaidő kialakítása személyre szabhatóbb könnyebben megvalósítható.

Hátrányai: társadalmi szempontból nem lehet nyomon követni a bevételek és kiadások valódiságát.
A megtermelt javaknak csak töredékét teszik a társadalom asztalára.
Felelőtlen rossz gazdálkodási tevékenységüket a társadalommal fizettetik meg.
A munkavállalók szempontjából nem tudnak és nem, is akarnak kiszámítható jövőképet biztosítani.
A kollektív szellem kialakítását csak kizárólag a saját önös érdekeik haszonszerzésének a gyarapítása miatt teszik.


Alapvetőségében szabadon választható mindenki számára a társadalmi igazságosság a fontosabb vagy az, hogy egyes kiváltságos személyek hasznára vagy a társadalom asztalára igyekeznek a megtermelt javakat juttatni.
 
Amit nem lehet felhasználni az újrafelosztásban. Gazdasági szempontból mindkét gazdálkodási formát alkalmazni kell. Az állami társadalmi gazdálkodás mellett szükség van a magángazdaságok működésére. Minden olyan esetekben, amelyek kiegészítik tevékenységükkel a társadalmi gazdálkodást. Ugyanakkor csak is kizárólag a munkavállalókra vonatkozó törvényességek, megtartását kell alkalmazni a magángazdaság eseteiben is. A magántulajdonban lévő pénzintézetek esetében a kölcsönkamatokat a betéti kamatok mértékéhez kell kötni. Amennyiben a betét után 5%-ot úgy a kölcsön után maximum 10%-ot lehessen kölcsönözni. A több féle futamidejű betétek és kamatok esetében a betéti kamatok átlaga lehet a kölcsönök kamatköltsége. Betéti kamatok: 3%, 5%, 8% eseteiben a betéti kamatok összege 16% így a kölcsönök maximális kamata csak 16% lehet, amely tartalmazza a kezelési költségeket is. A 10% vagy attól alacsonyabb kölcsönkamat esetében kettő ezrelék, kezelési költséget lehet felszámolni egyszeri alkalommal a kölcsön felvételekor. A magánbankok társadalmi támogatása esetén a támogatás összegnek megfelelően a társadalom részvényese kell, hogy legyen az összeg visszafizetéséig. A hitelek kiadásánál minden esetben fedezetet kell biztosítani a hitelfelvevőnek. Lakáshitelek esetében a hitel törlesztésének meghiúsulása esetén a hitelfizetésre képtelen ügyfélnek lakhatási lehetőséget kell biztosítani.
A lakhatási biztosítás esetében nem kell, hogy azonos komfortfokozatú legyen, mint a hitellel terhelt lakás volt. Más egyéb esetekben a hitelfedezet teljes egészében a pénzintézet tulajdonát képezheti, azzal a hitelező szabadon rendelkezhet a hitel fenn maradt költségeinek mértékéig.

Az állami pénzintézetek kamatoztatási és hitel ügyletei azonos feltételekkel kell, hogy működjön a magánpénzintézetekével.                 


Munkaadói hitelek folyósítása esetében a munkavállaló felé 2% hitelkamatot számíthatnak fel. Munkavállaló és munkavállaló között különbséget nem tehetnek, egyenlő elbírálást kell alkalmazni minden egyes dolgozóra. Ugyan ezeket kell alkalmazni a magángazdálkodás területén is, a munkavállalók és munkaadók esetében is. A munkaadói hitelfolyósítások kamatai a munkaadót illeti meg, az így megszerzett kamat a munkaadónak adómentes jövedelemnek kell, hogy számítson.



                                                                                                   43.
A munkaadói kölcsönök esetében kezelési költséget nem lehet felszámolni a munkaadónak. A munkaadói kölcsönök esetében a munkaadó csak akkor élhet a kölcsön fedezetére felajánlott vagyonra, ha a munkavállalónak munkát, jövedelmet biztosít, de a munkavállaló saját hibájából nem akarja teljesíteni a kölcsön visszafizetését. Lakásvásárlási kölcsön esetében a pénzintézetekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Abban az esetben, ha a munkaadó a munkavállalónak nem a munkavállaló hibájából szünteti meg a munkaviszonyát, úgy a munkavállalónak a kölcsönt nem kell visszafizetni. Amennyiben a munkavállaló hibájából szűnik meg a munkavállaló munkaviszonya úgy a munkáltatói kölcsönt a munkavállalónak, vissza kell fizetni, a munkaadó részére. A munkaadó az általa folyósított kölcsönt nem fizetheti meg a munkavállaló helyett, még akkor sem, ha azt valamilyen elismerésként adná a munkavállalónak.

A kölcsönök visszafizetési kötelezettséget nem teljesítő adóssal szemben csak kizárólag jogi úton, feljelentés megtételével lehet érvényt szerezni. A magánúton történő érvényt szerzővel szemben önbíráskodás miatt felelősségre kell vonni, és az okozott kárt is meg kell téríteni az önbíráskodónak.   


Kölcsönadásnál és hitelfelvételnél mindkét fél adatait, a felvett kölcsön összegét, a kamat, számszerű százalékát, törlesztés heti havi, éves törlesztő részletek összegét, a törlesztés kezdetének dátumát, az esedékes törlesztések teljesítési határidejét, a törlesztés utolsó teljesítési határidejét, az utolsó törlesztő részlet határidejét.
A hitel visszafizetés formája történhet: postacsekken, banki átutaláson, vagy munkabér levonással. A munkaadói kölcsön esetében a munkaadó a munkabérből levonhatja a kölcsön esedékes összegét a munkabérből, ilyen esetben a bérlapon fel kell tüntetni a levont összeg nagyságát, mert az így levont összeg nem lesz adóköteles, csak a munkabér fennmaradt része. A szerződés csak akkor érvényes, ha a szerződést közjegyző az ellenjegyezte, pecsétjével, aláírásával azt ellátta és dátumozta, év, hónap, nap és a település nevének feltüntetésével látta el. Az ellenjegyzés költségét a hitelfelvevőnek kell fizetni, amelynek mértéke a felvett hitel egy ezreléke, de nem lehet kevesebb, mint a minimálbér 10%-a. Az ellenjegyzést, mint a pénzintézeti, mint a munkaadói hiteleknél, kölcsönöknél kötelező alkalmazni. Az ellenjegyzés nélküli hitel, vagy kölcsönszerződés nem minősíthető szerződésnek, ezért semmisnek kell tekinteni.

                                                                                                   44.  
Infláció kezelése a kölcsönök és hitelek esetében: az adott ország pénznemének megfelelően a kölcsönadónak és a kölcsön felvevőjének, valamint a hitelezőnek és a hitelfelvevőjének közösen kell viselni az infláció mértékét, 50-50%-ban. A közjegyzői ellenjegyzés mértékére nem alkalmazható, mivel annak a mindenkori minimálbér az alapja.


JÖVEDELMEK ÉS ADÓZÁSI MÉRTÉKEIK.


Munkabér eseteiben:

Munkabér a végzett munkáért járó juttatás, amely az alapbér, a délutáni pótlék 14 órától 22 óráig, az éjszakai pótlék 22 órától 06 óráig, ügyeleti pótlék, készenléti pótlék, munkabéren kívüli juttatások.


MINIMÁLBÉR: a mindenkori társadalmi átlag munkabér 50%-a.
           
Adókötelezettségi része. munkavállaló részéről: 2% kettő százalék.
Munkaadó részéről: 3% három százalék.


ALAPBÉR: a munkaszerződésben meghatározott munkavégzésért járó bér. Amely nem tartalmazza a pótlékokat és a munkabéren kívüli juttatásokat. Adóköteles.

DÉLUTÁNI ÉS ÉJSZAKAI PÓTLÉK:  Olyan folyamatos munkarendben dolgozó munkavállalók esetében kell fizetni, ahol a munkaidőrendszerből adódóan a munkavállaló munkaideje és heti szabad illetve pihenőnapja a munkaidőrendszerből adódóan folyamatos periódusokban követi egymást. Mint például 24 óra munkaidő 48 óra pihenőidő, 24 óra munkaidő 72 óra pihenőidő.  Ahol a heti pihenőnap, illetve a heti szabadnap, nem a szombati vay vasárnapra esik, valamint a fizetett ünnepek is munkavégzés kötelezettek, ha a munkaidő rendszerből adódóan a munkavállalónak munkát kell végezni-e a folyamatos rendszer miatt. Ilyen esetben is köteles a munkaadó havonta egy szombat vasárnap együttes kiadására.
Mértéke az alapbér 30%-a. Adóköteles.
          Azokon a munkaterületeken, ahol három műszakban dolgoznak, de a heti munkaidő hétfőtől péntekig tart és a munkavállalók hetes váltásban dolgoznak, csak éjszakai pótlék fizethető!
          Mértéke az alapbér órabérének a 20%-a, húsz százaléka.
 
ÜGYELETI PÓTLÉK: Olyan munkavállalók részére adható, ahol a munkaidőn túl a munkaszerződésben meghatározott helyen és ideig ügyeleti készenlétet lát el a dolgozó, és a megjelölt helyet nem hagyhatja felügyelet nélkül.
Mértéke az alapbér 10%-a. alkalmanként. Egyszeri alkalom folyamatosan nem lehet több, napi hat munkaóránál. A napi hat óránál rövidebb idő esetében a 10% egy hatod részét kell óránként számolni. Minden megkezdet óra egész órának, számít az elszámolás alkalmazása szerint. Adóköteles.


KÉSZENLÉTI PÓTLÉK:  Olyan munkavállaló, magánvállalkozó eseteiben lehet alkalmazni, amikor a heti, vagy havi munkaidőn túl a munkahelyen, telephelyen munkavégzés nélkül készenléti állapotban munkára vár. A munkahelyet, telephelyet csak kizárólag munkavégzés céljából hagyhatja el. Abban az esetben, ha a munka másképpen nem végezhető el. Kiszállási díjazás ilyen esetben nem számolható fel, az esetleges munkavégzésnél.
Mértéke: az alapbér osztva a havi kötelező munkaidő óraszámával, és az egy órára eső óránkénti bért kell óránként alkalmazni az elszámolásnál. Az-az az alapbér egy órára eső része az órabér. Itt nem vonatkozik a minden, megkezdet óra elszámolása. A készenléti időt előre egész órákban kell meghatározni. Magánvállalkozók esetében a vállalkozás bejelentésénél kell meghatározni. Adóköteles.


MUNKABÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK:  Előre meghatározott értékben minden dolgozónak kivétel nélkül, egyforma értékű juttatást adhat a munkaadó, a munkavállalónak. Csak is kizárólag, akkor alkalmazhatja a munkaadó, ha minden alkalmazottjának kivétel nélkül tudja biztosítani. A részmunkaidős alkalmazottaknak a részmunkaidő munkaidejének megfelelően kell alkalmazni.
Mértéke: a munkaadó elhatározása szerint.
A minimálbér összegéig adómentes, fölötte a munkaadó és a munkavállaló részéről is adózott jövedelemként kell elszámolni.

            Egyé pótlékok és túlórák: Túlmunkavégzés munkanapokon, hétfőtől péntekig, az alapbér alapórabérének az óránkénti díjának a 20%-a, húsz százaléka. Szabadnapon, sz az szombaton az alapbér alapórabérének az óránkénti díjának az 50%-a, ötven százaléka. Pihenőnapon az az vasárnap az alapbér alapórabérének az óránkénti díjának a 100%-a, száz százaléka.

MUNKABÉR:  Az alapbér és a pótlékok összessége.


A munkabér emelésének egységes és nem százalékos emelésének a megvalósítása, kizárja a bérfeszültséget és az egyes bérrendszerek egységesítése normalizálja a bérek egyenes irányítását. A munkabérek nem százalékos, hanem összegszerű emelése az adott mindenkori minimálbér emelésének az összegszerű emelését kell alkalmazni.
A minimálbér emelésének az összegével megegyezően emelkednek az alapbérek. A százalékos béralap emelés nem arányosítja a termelésben végzettek munkájának az arányát! Mivel a százalékos emelés az egyik alapbérnél az összegszerű emelése messze elmarad a valós, hatékony termelési arányosságtól. Mivel a különböző beosztásokban, különböző alapbérek vannak meghatározva, így a megtermelt javak elosztása nem egyenesen arányos, ha százalékolva van az alapbér emelése. Ha az alap bér összege X- egység akkor az összes alapbér csak X egységgel emelkedhet. Amíg a százalékosnál a minimálbér 5%-al emelkedik, addig a magasabb alapbérben részesülők valójában a  minimálbér 5%-ának a többszörösét kapják. Ami a társadalmi és gazdasági igazságossággal ellent mond, mivel a magasabb beosztásban lévőknek, összegszerűen irreális összeggel emelkedik a munkabér alapja. A tiszteletdíjak esetében is csak a minimálbér emelésének az összegével emelkedhet összegszerűen a tiszteletdíja. A nyugdíjak emelésénél is az összegszerű emelés a reális. A nyugdíj személyre szabottan van meghatározva, majd a további emeléseknél is azonos összeggel kell emelni a nyugdíjakat. Így nem lesz irreálisan más az emelések összege mint a százalékos meghatározásnál.

Nyugdíj mint állampolgári járandóság!

A nyugdíjba vonulás alkotmányosan meghatározott szolgálati idő, mint munkaviszony megállapítását egységesíteni kell. Nem lehet állampolgár és állampolgár között különbséget tenni, nő és férfi között . A korengedményes szolgálati időknél az adminisztratív vagy irodai dolgozók korengedménye ne legyen engedélyezett. Korengedményre az adott munkakörben munkát végző személy lehet csak jogosult. Az adott munkakörben effektíve munkát végzők lehetnek jogosultak. Nyugellátásban részesülő állampolgár csak akkor kaphat nyugdíjat, ha választ a nyugdíj kor elérésénél, hogy dolgozik vagy nyugdíjas. Azok a nyugdíjasok akik továbbra is dolgozni akarnak, munkaviszonyban akarnak állni, akár vállalkozóként is, nyugellátását addig kell szüneteltetni amíg a munkavégzést folytat. Egyszerre nyugdíjat és munkabért nem kaphat. A tiszteletdíj esetében is ugyan azt kell alkalmazni, ha az állampolgár olyan tevékenységet folytat, amiért tiszteletdíjat kap, akkor a nyugdíját szüneteltetni kell addig amíg a tiszteletdíjas tevékenységét folytatja!

Különböző ideológiai vagy más érdekcsoportok, alapítványok társadalmi támogatottsága!
A társadalmi támogatottság a különböző érdekcsoportok esetében, mint pártok, egyházak, alapítványok, civil szervezetek támogatása társadalmilag nem indokolt. Mivel az ilyen jellegű tevékenységeket folytató egységek, szervezetek nem közvetlen a társadalom alapfeltételei, csupán saját önös érdekcsoportjuk hatalmi érvényesítésekre használt társadalmi támogatásban részesülve, sok esetben nem a társadalmi igazságosságot képviselik, csupán csak a saját csoport érdeküket.
Az egyházaknak el kell dönteni, hogy a társadalommal együtt vagy a társadalom mellett akarnak-e tevékenykedni. Mivel a népakaratot sem ideológia sem dogma sem gazdasági önös érdek nem írhatja felül. A demokratikus gondolkodásba nem fér bele a kiváltságosság érvényesítése, mert az diktatúra és nem demokrácia. Mivel a kiváltságosság az anarchia és a diktatúra melegágya, ami a korrupciót hivatott kiszélesíteni és érvényre juttatni, sok esetben még törvényesíteni is, az adott éppen ügyeletes hatalom számára.


TENGERPICI  2016-01-07

Szólj hozzá!

 

 

Napjaink dilemmája.

Meddig terjed a politikus hatalma a társadalom felett?

Kerítés szó fogalma: 1862 óta alkalmazott meghatározás, ha fából, fémből, földből, dróthálóból, vékony falból létrehozott fal, sövény, palánkból létrehozott építmény. Amely egy föld területet tesz zárt résszé vagy azzal elhatárol, területet vagy építményt.

Az unióban egyetlen megállapodás sem tiltja, hogy bármelyik társadalom ne keríthesse le a saját társadalma, saját országa határát. Csupán csak a szabad határátkelést kell biztosítania a tagállamok között, az uniós állampolgárok számára. A szabad mozgást, a határátkelőkön való biztosítás esetében, teljes mértékben kielégíti az állampolgárok számára a tagállamok közötti szabad mozgást.

Mert, akkor a szabad mozgás, egyik tagállamból a másikba való átjáráshoz biztosítva van. Sehol olyan egyezmény nincs életben, konkrét utalással, hogy az államhatár bármely pontján köteles bármely tagállam az átjárást biztosítani. Ugyanakkor utal arra, hogy a határon való átkelésnél rendelkeznie kell az előírt okmányokkal. Mert az ellenőrizhetik. Nem uniós tagállamok állampolgáraira más kötelezettségek vonatkoznak. Valamint a Menekültekre is más szabályok érvényesek. Mint:

" - Az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezménye értelmében, menekült az a személy, aki - faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatt, üldözéstől való megalapozott félelme miatt, az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik és nem tudja, vagy félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni. -" !!!

Na ezek közé melyik menekültet lehet sorolni??? Az elvándorlás nem illik az ENSZ egyezményére!!! De az sem, hogy tiltott határátlépő legyen vagy megrongálja a határzárat vagy bármilyen létesítményt. Nem is dobálhatja kövekkel a járműveket!!! Ne akarjuk szándékosan félrevezetni az állampolgárokat.

 

MENEKÜLT VAGY MENEDÉKET KÉRŐ ???

 

A dublini egyezmény fő célja, hogy megakadályozza a kérelmező számára, hogy több tagállamban is beadhasson kérelmet.

 

A dublini egyezményt Írországban, Dublinban 1990. június 15-én írták alá és 1997. szeptember 1-jén lépett hatályba. Az első aláírók: Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és az Egyesült Királyság, 1997. október 1-jén Ausztria és Svédország írta alá!. 1998. január 1-jén Finnország területén is életbe lépett. Ma már a szerződés egyes Unión kívüli országra is kiterjedt. Mint Norvégia és Izland. Svájc is aláírta 2005. június 5-én. A rendelet 2008. december 12-én lépett életbe.

A dublini rendelet a harmadik ország állampolgára vonatkozik. A tagállamhoz benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálását teszi lehetővé. A tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályokról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet rendelkezik. Nevezik Dublin II rendeletnek vagy dublini egyezménynek is. Az európai unió egyik jogszabálya volt. Amely meghatározza a tagállam felelősségét, a menedékkérelem elbírálásában. Az európai unión belül. A dublini rendeletből és az EURODAC rendeletből áll. Amivel létrehoztak egy európai szintű ujjlenyomat adatbázist is. Az EU területére illegálisan belépők számára. A rendelet célja, hogy gyorsan meghatározza, a tagállam felelősségét a menedékkérésben. A tagállamba való irányításról. A felelős ÁLTALÁBAN az a tagállam, ahol a menedékkérő belépett az EU területére. Konkrét állásfoglalással a rendelet nem foglalkozik. A dublini egyezmény fő célja volt megakadályozni, hogy egy kérelmező több tagállamban is benyújtson kérelmet. Mivel az az ország a felelős a kérelem elbírálásában, ahova a menedéket kérő először megérkezett. Az első megérkezést a regisztrációtól teszik függővé. Ha valamelyik tagállam nem regisztrálja a menedéket kérőt, akkor az a felelős ahol először lesz a menedéket kérő regisztrálva. Így a rafinált tagállamok a tisztességes tagállamokra terelhetik át a felelősséget. Pontosan ezért. Értelmezése nyitott és zavarokat okozhat a rendelet értelmezésében. Mindég a sumák jár jól megfogalmazásában lehet gondolkodni, ami azt jelenti, ha nem regisztrálják a menekülteket, ahol először beléptek és nem végzik el a beléptetést, akkor a következő tagállamot lehet felelőssé tenni ahol regisztrálva lett. Miközben az egységes unió, nem egységes az unió külső határvédelemben.

 

 

01.

 

 

Azt is lepasszolják az éppen sz unió szélére eső országra. Ami szerintők a dublini rendelet szerint teljesen jogszerű. Olyan mint a kész átverő show műsor, tanulj meg hazudni és húzd ki magad a kötelezettség alól és jogilag te leszel az unió frankó állama. Felismerték a rendelet agyilag buggyantságát és alkalmatlanságát. Így 2008. december 3-án az Európai Bizottság kiegészítéséket javasolt a dublini rendelethez. Az új javaslatot 2013 júniusában fogadták el. A következő megfogalmazással: - az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a hatályba lépésével a régi dublini rendelet hatályát vesztette. !!!!!

MARADT A 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet mint RENDELET lett helyette! Jelenleg ez van érvényben.

Majd ezt megfejelte a bizottság 118/2014/EU végrehajtási rendelete 2014 január 30 a harmadik ország állampolgára vonatkozó menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontokat és eljárási szabályokat. A megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról szóló rendelkezéseket is szeretik beleértelmezni, olyan formában, hogy az egységes áttekintést is alkalmazzák. Itt a nesze semmi fogd meg jól, mert a 604/2013/EU rendeletet sem tudták egyértelműen megfogalmazni. 2014-ben tettek hozzá / végrehajtási utasítás helyett / egy végrehajtási rendeletet. Amivel még jobban összekutyulták a rendeletek egyértelműségét. Valójában ahány jogértelmező annyiféle értelmezés lehet és mindegyik jogszerű is lehet. Attól függ, hogy ki mondja kinek. Ki a kiváltságosabb a másiknál és ki mondja meg vagy határozza meg, hogy ki lehet a kiváltságos vagy éppen a kiváltságosnál is kiváltságosabb. de nem ez az első és egyetlen agyilag buggyan rendelkezése az EU-nak. Hát így röviden a bevándorlástól és arról, hogy valóban kinek mi is a feladata. De, ha jól tud sumákolni, akkor minden a legnagyobb rendben és jogilag teljesen tiszta!!! Ennyit az európai parlamenti tanácsi rendelet megalkotóiról.

 

Egy kis kiegészítés:

Az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezménye értelmében a menekült sokkal szűkebben értelmezett ! Az a személy, aki - faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatt, üldözéstől való megalapozott félelme miatt, az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik és nem tudja, vagy félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni.

 

Manapság az EU-ban megszokott értelmezés, a menekült és a menedékkérő értelmezése.

Menekült:

A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van. Mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri. Mert egy üldözött társadalmi csoport tagja.

 

Menedéket kérő:

Az a személy a menedékkérő, akinek még nem ismerték el az adott államban a kérelmét, amelyikhez fordul.

 

Ezek után mindenki döntse el, hogy az általa választott képviselő kit és mit képvisel. Van-e helye olyan képviselőnek a képviseletben akit nem közvetlen választottak meg. Csak mint valamelyik önös érdekeket képviselő csoport tagjaként került be a képviseletbe. A demokráciában nem a tudat formálása, hanem a tudat fejlesztése az elsődleges dolog. A demokráciában a törvények rövidek tömörek és mindenki számára egyértelműeknek kell lenni-e. Mert a demokrácia az NÉPHATALOM és nem egyes ideológiák, dogmák vagy valamilyen érdekcsoportok akaratának a megnyilvánulása.

 

Sokan hivatkoznak emberi jogokra, az emberi jog valóban alkalmazható a menekültre is, de nem lehet nagyobb joga mint mindenki másnak akik ott életvitelszerűen élnek az adott társadalomban.

A befogadás az adott állam hatásköre, hogy milyen minősítésben és mennyi időre fogadja be. Amennyiben az adott menekültnek, megszűnik az adott helyen a fennálló menekülési ok, akkor a befogadó társadalom, mondhatja, hogy a menedéket kérő esetében továbbá, az általa hivatkozott ok nem áll fent és így vissza kell menni-e az adott menekülési helyre. Semmilyen egyezményt nem sért az adott befogadó állam, társadalom.

Ugyanakkor a regisztrálást sem konkretizálja az uniós egyezmény. Mivel semmilyen megállapodás nincs egyetlen tagállamra vonatkozóan, abban az esetben, ha az adott tagállam a schengeni egyezmény szerint, ugyan a határon van mint tagállam, de az illető menedékkérő már járt más uniós tagállamban és ott nem regisztrálták, akkor újra kell regisztrálni. A jogalkotók és a jogot elfogadó politikusok, alkalmatlanok a jogalkotásra és a jog értelmezésére.

 

 

02.

 

 

A társadalmakban élő állampolgárok, nem felelősek a politikusok és a használhatatlan jogszabályok miatt. Amikor egy állítólagosan szabadon választott saját hatáskörében hoz döntést a társadalom beleegyezése nélkül, ami valójában az egész társadalmat érinti, az nem képviseli a választóit, hanem valami, valaki más érdekeit vagy a saját önös érdekét képviseli. A társadalomnak joga és kötelezettsége eltávolítani a hatalomból az illető vagy illetők csoportját a hatalomból és semmissé tekinteni a megállapodását. A menekülteket csalogató Német kancellár asszony 2015-ben nem a saját társadalmát a saját társadalmi akaratát képviselte amikor a menekülteket felkérte és biztatta, hogy szabadon befogadja az általa megnevezett menekülteket, mivel semmilyen bizonyítékkal nincs alátámasztva, hogy az adott menekült valóban az akinek vallja magát. Az általa befogadott menekülteket, nem terelheti más tagállamok területére, mivel Ő hívta be a saját területére a menekülteket.

 

 

Ugyanakkor egyetlen politikus sem mondhatja egyetlen társadalomnak sem, hogy mit tegyen a másik társadalomban élő állampolgár. De egyetlen társadalom sem mondhatja a másik társadalomnak, hogy majd meghatározza a jogait és kötelezettségeit, mert az diktatúra. Diktátorokra viszont nincs szükség egyetlen emberléptékű normális társadalomban sem. Mivel a választása csak a választóinak a képviseletére terjed ki. Másokat akik nem választották meg megkérdezhet, hogy akarnak-e az Ő által képviselt dolgok mellé csatlakozni vagy sem, de semmi esetre sem utasíthatja vagy terrorizálhatja azért mert azok mást akarnak.

Az egész európai kvótarendszer egy agyrém, becsalogatjuk az adott társadalomba a menekülteket, majd utána szétosztjuk. Ez társadalmi igazságosság szempontjából elfogadhatatlan. Mert ez nem más mint kiváltságosság, a kiváltságosság egyáltalán nem demokratikus gondolkodás. Így nem lehet elnyomni a társadalmi vélemény nyilvánítást sem, mivel az diktatúra és a politikusok képviseletet látnak el, az adott társadalom képviseletét és nem a saját önös érdekeik érvényesítésére lettek megválasztva. Ha képtelen a társadalmi igazságosságot képviselni, akkor semmi helyük a képviseletben. A saját társadalom megvédésében, határait kerítéssel, betonfallal védő egyetlen társadalom politikusa sem akarja meghatározni a másik társadalomnak, hogy hogyan védje a határait. Mert az nemkívánatos diktatúra minden emberléptékű társadalomban. A XXI. században el kell távolítani minden olyan politikust és gazdasági pénzembert, aki a mások társadalmában diktátorként akarnak cselekedni, az állítólagos hatalmuk miatt, ugyanakkor azért mert valakinek nagyobb a vagyona még nem jogosítja fel arra, hogy másokat terrorizáljon és diktátorként viselkedjen más társadalmakkal szemben, de a saját társadalmában sem megengedett a diktátor szerep játéka.

 

TENGERPICI

 

2015.10. 30.

 

Szólj hozzá!

Amit összekevernek és rosszul értelmeznek,  bal vagy jobb?

Baloldal

A baloldal politikai jellemzője, hogy nagy súlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására. Karl Marx Német filozófus megírt művére a Kommunista Kiáltványra teszi az alapjait. Ahol a legfőbb érték az ember és nem a vagyon.

Jobboldal

A  jobboldal a baloldali felfogás ellentéte. A 18. századi Francia parlamenti ülésrendből ered. A  szabadpiac és a kapitalizmus híve. Ahol a vagyon a legfőbb érték és nem az ember.

A két kifejezés értelmezésénél napjainkban minden történelmi előzmény ellenére, nagyon gyakran keveredik össze a két oldal értelmezése.
Baloldali pártok néha jobboldali irányvonalakat követnek, ugyanakkor néha előfordul fordítva is, hogy a jobboldali pártok baloldali irányzatokat képviselnek. A jobb és baloldal értelmezését, nem lehet konkrét pártokra értelmezni.

 A baloldal nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényesítésére,  juttatására, és az általános jogokon, alapuló személyes érdekekre. A baloldali irányzatok támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, és az egyenlőségre törekvést. A politikában a baloldal a társadalmi egyenlőség szorgalmazója, a szemlélet egységesítésére való tekintettben. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzatra törekszik és nem a társadalmi egyenlőségre.  

 A jobboldal a hagyomány és a tekintély elvűségből indul ki, szemléletét a vagyonosodás, a vallási alapon nyugvó társadalmi egyenlőtlenség kialakítása jellemzi. A gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít. Miközben elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket. A magántulajdon elsőbbségét és az egyén felelősségét vallja. Miközben a társadalmi igazságtalanságot a kiváltságosságot helyezi előtérbe. A társadalomban a társadalmi tulajdont a társadalom csekély létszáma, kisajátítja saját tulajdonának és a társadalom nagyobb részétől elveszi a közös társadalmi lehetőségeket. A többség a saját társadalmában, a saját hazájában, másodrendű állampolgárrá és vagyontalanná válik.

Mint látszik egyik sem a demokrácia híve. Mert a demokrácia az néphatalom és nem ideológiák és dogmák hatalmaskodása a társadalom felett. Mert mind két esetben, a társadalom egy bizonyos kisebb csoportja akarja meghatározni a a társadalomnak, hogy neki mi a jó. Mivel csak is kizárólag a saját önös nézeteit, érdekeit hivatott képviselni.

2015. 10. 22.  TENGERPICI

Szólj hozzá!


A tulajdonos és az örökös jogát az alkotmány az alaptörvény és más kiegészítő jogszabályok védik. A tulajdon és az örökség jogáról csak a tulajdonos és az örökös hivatott rendelkezni és nem rendelkezhet felette senki más!

A különböző ideológiák és dogmák képviselői alkotmányos jogrendet sértenek meg. Miért???
 Ki vagy kik hatalmazták fel az alkotmányos és alaptörvényes rend megsértésére, a kiváltságosságban szenvedőket???

Magyarország alkotmányos jogrendje, mint alkotmány és mint alaptörvény, a magyar tulajdon jogról.

1949. évi XX. törvény

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

II. FEJEZET

4. § (1) A Magyar Népköztársaságban a termelési eszközök zöme társadalmi tulajdonként az állam, a közületek vagy szövetkezetek tulajdonában van. Termelési eszközök magántulajdonban is lehetnek.

6. § Az egész nép vagyonaként az állam és a közületek tulajdona: a föld méhének kincsei, az erdők, a vizek, a természeti erőforrások, a bányák, a jelentős ipari üzemek, a közlekedési eszközök - vasút, szárazföldi, vízi- és légi utak -, a bankok, a posta, a távíró, a távbeszélő, a rádió, az állam által szervezett mezőgazdasági üzemek: állami gazdaságok, gépállomások, öntözőművek stb. Az állam vállalatai látják el a külkereskedelmet, valamint a nagykereskedelmet; az állam irányítja az egész kereskedelmi forgalmat.

1972. évi I. törvény

az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről.

I. Fejezet

A Magyar Népköztársaság társadalmi rendje.

8. § (1) Az állami tulajdon az egész nép vagyona.


1989. évi XXXI. törvény

az Alkotmány módosításáról-

„I. fejezet

Általános rendelkezések

1. § Magyarország: köztársaság.

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.

(2) A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában.

(3) A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak. Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet. A pártok és a közhatalom szétválasztása érdekében törvény határozza meg azokat a tisztségeket, közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselője nem tölthet be.

 8. §   (2) Alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat kizárólag alkotmányerejű törvény állapíthat meg.

14. § Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.


„XII. fejezet

Alapvető jogok és kötelességek.

 57. §   (5) A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.


„XIV. fejezet

A Magyar Köztársaság fővárosa és nemzeti jelképei.

37. § Az Alkotmány 77. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek.”


Magyarország Alaptörvénye, - korábban Alkotmánya - a magyar jog legfelsőbb szintű jogforrása, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba.


Magyarország Alaptörvénye.

O) cikk

Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni.
P) cikk

(1) A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

(2) A termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása (1) bekezdés szerinti célok eléréséhez szükséges korlátait és feltételeit, valamint az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a családi gazdaságokra, továbbá más mezőgazdasági üzemekre vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.


Tehát az örökösök beleegyezése nélkül egyetlen kormány sem adhatja el tulajdonként az örökösök tulajdonát! Az örökösöknek egyenként kell nyilatkozni, hogy az örökségével mit kíván tenni! A mindenkori kormány csak kezelője az örökösök tulajdonának és nem a tulajdonosa vagy az örököse!  Az örökség megvédése az állam és  mindenki kötelezettsége.
Tehát, 1989 után eladott tulajdon, minden alkotmányos rend elleni bűntett. Mert a több párti parlament nem tulajdonosé és nem örököse a nép a nemzet tulajdonának. A tulajdonosok és az örökösök hozzájárulása nélkül adták, vették, a nép a nemzet tulajdonát. Ezért az alkotmányos rend értelmében, az eltelt idő alatt, 1989 től, még az alaptörvény értelmében is megsértették a tulajdon és az örökös jogait. Az egész rendszer illegitim, bármely alkotmányos rend, vagy alaptörvényben leírtak alapján. Az alkotmánnyal és az alaptörvénnyel ellentétes törvény és rendeletet nem lehet alkalmazni, mert az alkotmány és alaptörvény ellenes. Az alkotmányos rend, vagy az alaptörvényes rend megsértése bűncselekmény a fent álló alkotmányos vagy alaptörvényes renddel szemben!!!  Jogállamban a törvényességet be kell tartani, korra, fajra, beosztásra, hovatartozásra való tekintet nélkül!!! A különböző ideológiák és dogmák képviselői alkotmányos jogrendet sértenek meg.  

2105. 10. 06.    TENGERPICI

Szólj hozzá!

  Csak egy két érdekes megjegyzés, az előttünk álló átalakulásról, dióhéjban!

 

  Csak egy két érdekes megjegyzés, az előttünk álló átalakulásról, dióhéjban!

Manapság sokan foglalkoznak a menekült áradattal. Önmagában semmi problémám  azokkal a kik a jobb élet reményében vándorlásra a jobb életért útnak indulnak-
Nézzük a liberális és azok gondolkodását a kik egyetértenek azzal, hogy kell a munkaerő. Valójában nem ismerik vagy nem is akarják ismerni a saját országuk, közösségük helyzetének az állapotát. Mivel a saját társadalmukban, közösségükben százezrek vannak munka nélkül, akik szeretnének dolgozni, de azoknak sem tudnak munkát adni. Miből gondolják, hogy az érkező tömegnek tudnak megélhetést munkát adni? Legfeljebb a saját kiváltságosságukat akarják még jobban bebiztosítani a nagy haszon reményében, mivel több lesz a munkát kereső így, így olcsóbb lesz a munkaerő!
A kvóta rendszert sürgetők és azzal egyetértő, csupán gerjesztik a bevándorlást.
Ugyanakkor diktátor módjára megszabják, hogy kinek hol kell élni, akár tetszik neki akár nem. Mi ez, ha nem diktatúra?
Az európai közösség mint közösség megbukott, az agyilag buggyant értelmiségi gyakorlatilag nulla gondolkodásával és hozzáállásával. Mint közösség gyakorlatilag egy nagy nulla. Mivel Európa nem akar közösség létére közösségi kötelezettséget felvállalni. Csupán igyekszik húzni az időt és igyekszik kitáncolni a felelősség alól mint közösség. A közös határait sem hajlandó mint közösség megvédeni. Az általa alkotott törvényeket és megállapodásokat is igyekszik figyelmen kívül hagyni. Ausztria szerint, ha képtelen a Magyar megvédeni a schengeni határt, vagy csak azt kerítéssel képes megvédeni, akkor engedje szabadon tovább az állítólagos menekülteket Ausztriába. Nagyon egyszerű az eset, ha már van kerítés, akkor aki vagy akik Magyarországon szeretnének regisztrálni, azok belépnek a kerítésen belülre, akik nem akarnak regisztrálni, azok meg a kerítés mellet a határvonalon, „ - sokak által úgy ismert, hogy a senki földje - ” területén tovább haladhatnak az általuk kiválasztott tagállamba. A segítség nyújtás mint olyan, hogy élelem ruházat, minden tagállamban vannak olyanok akik segítséget nyújtanak az állítólagos menekültnek vagy éppen vándornak. A dublini megállapodás már gyakorlatilag nem működik. Okafogyottá vált egyezmény lett, épp úgy mint a schengeni határvonal. Már csak elméletileg van, de gyakorlati mivoltja nincs.
A Magyar kerítés meg csak okafogyott kifogás, mivel semmilyen elképzelésük nincs a megoldásra, így valamiről éppen kell beszélni és a kerítés egy jó szlogen, csak azt érik fel ésszel, hogy a schengeni határ átlépésére az unióban megállapodás van, amit az EU alkotott, most meg úgy tesznek mintha nem is létezne. Mert az önös érdekeik éppen mást kíván meg. Valójában abba a tányérba csináltak bele amiből esznek! Ilyen vezetőkre meg egyetlen normális társadalomban sincs szükség! Az ilyeneket nevezik népiesen köpönyeg forgató nem kívánatos érdekista diktátoroknak.
Elérkezett az a pont az EU közösségének az életébe amikor színt kell vallani, hogy a közösségi megállapodás vagy az önös érdek.

                                                                01.


Európa diktátorként akarja rákényszeríteni az önös érdekét a tagállamokra, úgy, hogy gazdasági tönkretétellel fenyegeti azokat a tagállamokat akik nem hajlandóak az önös érdekei szerint viselkedni.  

Hivatkozása arra irányul, hogy az eddigi jogszabályokat és egyezményeket azért nem kellene betartani, mert abból háború alakulhat ki. Akár betartják akár nem, a háború az valójában elkerülhetetlen. Legfeljebb időhúzásnak jó a népbutító politika. A bevándorlás időeltolódása 2030 – 2035-ig eltarthat. Amivel lassan kialakítható a multikulturális társadalmi forma. Miközben a saját szülőföldjén az állampolgár másodrendű állampolgár lesz. Csak ezt még az állampolgárok nem látják. A multikulturális világrend kialakulása így 2060-ig be is fejeződhet. Ahol a saját hazájában, a saját szülőföldjén az állampolgárnak idegenek és pénzemberek fogják megszabni a jogaikat a saját szülőföldjén.
Valójában teljesen mindegy, hogy a tagállam kilép vagy marad az összeomlott unió mint közösség tagja, a gazdaság csupán a multikulturális világrend malmára hajtja  a vizet. A nemzettársadalmak megszűnésének az elősegítését fogja elősegíteni. Legfeljebb, ha még is a kilépés mellet dönt valamelyik tagállam és nem engedelmeskedik a diktálásnak, legfeljebb egy vagy két százalék esélye marad a nemzetállam fent maradásának. A hazájában a szülőföldjén önálló államként való működésre, mint önrendelkező állam formájában. Ha még is behódol, akkor kiszolgáltatott leigázott bent szülött formájában, a megszabott keretek között élheti generációkon át a leigázott életformáját. Ezért a közösségért harcoltak már 56-ban is a nagy szabadságharcosok az anyaszentegyházzal az élen, amit 89-ben megéljeneztettek és 90-ben, még az akkori alkotmány értelmének megfelelően, alkotmány ellenesen írtak ki népszavazást. Ahol döntöttek a Magyar nép által felépített háború utáni országot és egy működő vidám barakkot szétvertek és a társadalmi vagyont amit a nép éhbérért összekuporgatott, szétosztogatták és szétlopkodták a saját tulajdonukká nyilvánították. Pillanatnyilag, ha az unió úgy döntene, hogy a saját jogszabályait és egyezményeit nem tagadná meg, akkor helyre lehetne állítani a rendet. De ehhez valójában nincs semmi kedve a multikulturális társadalmi rendet imádók köreiben. Európa már valójában nem tudja kezelni az állítólagos népvándorlást. Pedig ennek következményeit pár éven belül, nem csak Európa, de Ázsia is fogja érezni a hatását. De arról talán majd egy másik írásban kellene foglalkozni.
Tudom most sokan azt mondják, hogy az én gondolkodásomban van a hiba. Az idő igazolni fogja, mindazt amit leírtam. A http://velemenyek2.blog.hu  a http://velemenyekallsoszinten.blog,hu  a http://noshogy.blog.hu  oldalalon lévő írásaimban.
2015. Szeptember. 24
         TENGERPICI

                                                          02.



Manapság sokan foglalkoznak a menekült áradattal. Önmagában semmi problémám  azokkal a kik a jobb élet reményében vándorlásra a jobb életért útnak indulnak-
Nézzük a liberális és azok gondolkodását a kik egyetértenek azzal, hogy kell a munkaerő. Valójában nem ismerik vagy nem is akarják ismerni a saját országuk, közösségük helyzetének az állapotát. Mivel a saját társadalmukban, közösségükben százezrek vannak munka nélkül, akik szeretnének dolgozni, de azoknak sem tudnak munkát adni. Miből gondolják, hogy az érkező tömegnek tudnak megélhetést munkát adni? Legfeljebb a saját kiváltságosságukat akarják még jobban bebiztosítani a nagy haszon reményében, mivel több lesz a munkát kereső így, így olcsóbb lesz a munkaerő!
A kvóta rendszert sürgetők és azzal egyetértő, csupán gerjesztik a bevándorlást.
Ugyanakkor diktátor módjára megszabják, hogy kinek hol kell élni, akár tetszik neki akár nem. Mi ez, ha nem diktatúra?
Az európai közösség mint közösség megbukott, az agyilag buggyant értelmiségi gyakorlatilag nulla gondolkodásával és hozzáállásával. Mint közösség gyakorlatilag egy nagy nulla. Mivel Európa nem akar közösség létére közösségi kötelezettséget felvállalni. Csupán igyekszik húzni az időt és igyekszik kitáncolni a felelősség alól mint közösség. A közös határait sem hajlandó mint közösség megvédeni. Az általa alkotott törvényeket és megállapodásokat is igyekszik figyelmen kívül hagyni. Ausztria szerint, ha képtelen a Magyar megvédeni a schengeni határt, vagy csak azt kerítéssel képes megvédeni, akkor engedje szabadon tovább az állítólagos menekülteket Ausztriába. Nagyon egyszerű az eset, ha már van kerítés, akkor aki vagy akik Magyarországon szeretnének regisztrálni, azok belépnek a kerítésen belülre, akik nem akarnak regisztrálni, azok meg a kerítés mellet a határvonalon, „ - sokak által úgy ismert, hogy a senki földje - ” területén tovább haladhatnak az általuk kiválasztott tagállamba. A segítség nyújtás mint olyan, hogy élelem ruházat, minden tagállamban vannak olyanok akik segítséget nyújtanak az állítólagos menekültnek vagy éppen vándornak. A dublini megállapodás már gyakorlatilag nem működik. Okafogyottá vált egyezmény lett, épp úgy mint a schengeni határvonal. Már csak elméletileg van, de gyakorlati mivoltja nincs.
A Magyar kerítés meg csak okafogyott kifogás, mivel semmilyen elképzelésük nincs a megoldásra, így valamiről éppen kell beszélni és a kerítés egy jó szlogen, csak azt érik fel ésszel, hogy a schengeni határ átlépésére az unióban megállapodás van, amit az EU alkotott, most meg úgy tesznek mintha nem is létezne. Mert az önös érdekeik éppen mást kíván meg. Valójában abba a tányérba csináltak bele amiből esznek! Ilyen vezetőkre meg egyetlen normális társadalomban sincs szükség! Az ilyeneket nevezik népiesen köpönyeg forgató nem kívánatos érdekista diktátoroknak.
Elérkezett az a pont az EU közösségének az életébe amikor színt kell vallani, hogy a közösségi megállapodás vagy az önös érdek.

                                                                01.


Európa diktátorként akarja rákényszeríteni az önös érdekét a tagállamokra, úgy, hogy gazdasági tönkretétellel fenyegeti azokat a tagállamokat akik nem hajlandóak az önös érdekei szerint viselkedni.  

Hivatkozása arra irányul, hogy az eddigi jogszabályokat és egyezményeket azért nem kellene betartani, mert abból háború alakulhat ki. Akár betartják akár nem, a háború az valójában elkerülhetetlen. Legfeljebb időhúzásnak jó a népbutító politika. A bevándorlás időeltolódása 2030 – 2035-ig eltarthat. Amivel lassan kialakítható a multikulturális társadalmi forma. Miközben a saját szülőföldjén az állampolgár másodrendű állampolgár lesz. Csak ezt még az állampolgárok nem látják. A multikulturális világrend kialakulása így 2060-ig be is fejeződhet. Ahol a saját hazájában, a saját szülőföldjén az állampolgárnak idegenek és pénzemberek fogják megszabni a jogaikat a saját szülőföldjén.
Valójában teljesen mindegy, hogy a tagállam kilép vagy marad az összeomlott unió mint közösség tagja, a gazdaság csupán a multikulturális világrend malmára hajtja  a vizet. A nemzettársadalmak megszűnésének az elősegítését fogja elősegíteni. Legfeljebb, ha még is a kilépés mellet dönt valamelyik tagállam és nem engedelmeskedik a diktálásnak, legfeljebb egy vagy két százalék esélye marad a nemzetállam fent maradásának. A hazájában a szülőföldjén önálló államként való működésre, mint önrendelkező állam formájában. Ha még is behódol, akkor kiszolgáltatott leigázott bent szülött formájában, a megszabott keretek között élheti generációkon át a leigázott életformáját. Ezért a közösségért harcoltak már 56-ban is a nagy szabadságharcosok az anyaszentegyházzal az élen, amit 89-ben megéljeneztettek és 90-ben, még az akkori alkotmány értelmének megfelelően, alkotmány ellenesen írtak ki népszavazást. Ahol döntöttek a Magyar nép által felépített háború utáni országot és egy működő vidám barakkot szétvertek és a társadalmi vagyont amit a nép éhbérért összekuporgatott, szétosztogatták és szétlopkodták a saját tulajdonukká nyilvánították. Pillanatnyilag, ha az unió úgy döntene, hogy a saját jogszabályait és egyezményeit nem tagadná meg, akkor helyre lehetne állítani a rendet. De ehhez valójában nincs semmi kedve a multikulturális társadalmi rendet imádók köreiben. Európa már valójában nem tudja kezelni az állítólagos népvándorlást. Pedig ennek következményeit pár éven belül, nem csak Európa, de Ázsia is fogja érezni a hatását. De arról talán majd egy másik írásban kellene foglalkozni.
Tudom most sokan azt mondják, hogy az én gondolkodásomban van a hiba. Az idő igazolni fogja, mindazt amit leírtam. A http://velemenyek2.blog.hu  a http://velemenyekallsoszinten.blog,hu  a http://noshogy.blog.hu  oldalon lévő írásaimban.
2015. Szeptember. 24
         TENGERPICI

                                                          02.

Szólj hozzá!

 

Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Titokban nem mondtam semmit.

A tízparancsolat, ami valójában 14!
Amit különböző vallások és felekezetek, másképpen értelmeznek.

A tízparancsolat eredeti Héber fordításból:

1.  Majd szólta Isten ezeket a szavakat, mondván.

2.  Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak téged a szolgaság házából.  

3.  Ne legyen neked más istened énelőttem.  

4.  Ne készíts magadnak szobrot, semmiféle képmást, arról ami az egekben van fent, se ami a földön van lent, se ami a vizekben van a föld alatt.  

5.  Ne borulj le nekik és ne engedd, hogy szolgálatukra kényszerítsen, mert én, az Örökkévaló, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Aki meglátogatja az apák vétkét a fiakon, harmad és negyedízig, azokon, akik gyűlölnek engem.

6.  De kegyelmet cselekszem ezer ízig az engem szeretőknek és azoknak, akik megtartják parancsolataimat.

7.  Ne vedd fel az Örökkévaló nevét hiába, mert nem nyilvánítja tisztának az Örökkévaló azt, aki hiába veszi fel az Örökkévaló nevét.

8.  Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt.

9.  Hat nap dolgozz és végezd minden munkádat.

10. A hetedik nap azonban az Örökkévaló, a te Istened szombatja. Ne végezz semmilyen munkát te, se a fiad, se a lányod, szolgád és szolgálólányod, se barmod, se a jövevény, aki a kapuidon belül van.

11. Mert hat nap alkotta az Örökkévaló az egeket és a földet, a tengert és mindazt, ami azokban van, de megnyugodott a hetedik napon, ezért megáldotta az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.


12. Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.

13. Ne gyilkolj!  Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!

14. Ne kívánd felebarátod házát, ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát, se semmit, ami a te társadé!


A tízparancsolat fordítása:
    
Zsidó fordítás:

1. És kihirdette Isten ezeket az igéket következőképpen:
2. Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
3. Ne legyenek neked idegen isteneid színem előtt.
4. Ne készíts magadnak faragott képet vagy bármely alakot arról, ami az égben fönt, a földön alant és a vízben a föld alatt van.
5. Ne borulj le előttük és ne szolgáld őket, mert én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, a féltve őrködő Isten, aki megemlékszik az atyák bűnéről a fiakon harmadíziglen és negyedíziglen azokon, akik engem gyűlölnek.
6. És kegyelmet gyakorlok ezred íziglen azokon, akik engem szeretnek és parancsolataimat megtartják.
7. Ne vedd az Örökkévalónak, a te Istenednek Nevét álságra, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki álságra veszi az ő Nevét.
8. Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed.
9. Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat.
10. A hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, a te Istenednek; ne végezz semmi munkát, sem te, sem fiad, sem leányod, sem szolgád, sem szolgálónőd, sem barmod, sem az idegen, aki kapuidon belül van.
11. Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mind ami benne van és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.
 12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad.
 13. Ne gyilkolj. Ne paráználkodj. Ne lopj. Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot.
 14. Ne kívánd felebarátod házát. Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálónőjét, sem ökrét, sem szamarát, semmit, ami felebarátodé!

Ahogyan értelmezi a a Zsidó vallás, egy kicsit bővebben:
 1.  Én, az Örökkévaló vagyok a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptom országából, a szolgaság házából. Mire is kötelez bennünket ez a parancsolat? Nem kétséges, hogy ez az ige a szabadságról szól, lelki és fizikai értelemben egyaránt, ami egyértelműen Istennek köszönhető. A szabadság nem véletlenül az első ige, elvégre az előfeltétele az összes többi törvénynek. Aki ugyanis nem szabad, kénytelen idegen isteneket, embereket tisztelni, a rabszolga nem engedheti meg magának, hogy szombatot tartson, nem képes mentesülni a varázslás és a babona alól, életmódja folytán nem tisztelheti az életet és a tulajdont.

 2.   A második parancsolat az egyistenhitről szól: Ne legyenek neked más isteneid rajtam kívül! Ne készíts magadnak szobrot, semmiféle képet, ami az égben fent, a földön lent és a vízben, a föld alatt van! Ne borulj le előttük, és ne szolgáld őket, mert Én az Örökkévaló Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét fiaikon, harmad- és negyedíziglen, az Engem gyűlölőkön. Ám szeretetet gyakorlok ezred íziglen, akik Engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat. Érdemes megfigyelni, hogy az Isten kifejezés után található szent szövegben a büntetést és a jutalmat csak akkor öröklik az utódok, ha maguk is gyűlölik, vagy szeretik Őt, ha maguk is megőrzik parancsolatait, tehát, ha a gyermek folytatja szülei rossz vagy jó cselekedeteit. A Tízparancsolat ugyanis pedagógiai szándékkal szól a szülőkhöz: vigyázzanak, mert gyermekük, az ő hatásukra, rossz útra térhet, ezért Isten majd megbünteti őket. A jó példa ugyan így követésre tanít.  A gyermek maga dönti majd el, melyik utat is járja tovább.

3.    "Ne használd fel hamisan az Örökkévaló Istened nevét, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki Nevét hamisan emeli fel. A keresztény hagyomány szerint ez az ige a káromkodást, az ortodox zsidóság szerint az istennév fölösleges említését tiltja, valójában azonban a varázslás, a babona ellen szól, amelyet a tiszta egyistenhit pogányságnak, bálványimádásnak tart. A zsidó nép annak idején Egyiptomból szabadult, amely a varázslás, a mágia melegágyának számított.

 4.  Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld! Hat napon át dolgozz, és végezd el minden munkádat, ám a hetedik nap szombat legyen az Örökkévaló Istened számára. Ne végezz semmiféle munkát, sem te, sem fiad-lányod, sem szolgád-szolgálód, sem állataid, sem az idegen, aki kapuidban lakik. Mert hat napon át készítette Isten az eget és a földet, a tengert és mindent, ami benne van, ám megpihent a hetedik napon. Ezért áldotta meg az áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját, és megszentelte azt. A heti munkaszüneti nap mint tudjuk  zsidó találmány, s az is, hogy a pihenés mellett a munka is mindenki számára szóló parancs. A negyedik ige Mózes ötödik könyvében így kezdődik: Őrizd meg a szombat napját. A különbség okát egykönnyen megtalálhatjuk: a Szináj hegyénél, a rabságból, az állandó robotból való szabadulás után emlékeztetni kellett a népet a szombat nap szentségére, negyven évvel később, miután hétről hétre megtartották az ünnepet, Mózes már csak arra figyelmezteti a népet, hogy a továbbiakban is őrizze meg ezt a gyakorlatot. A Szináj hegyénél a szombat parancsát a hatnapos teremtéssel indokolja az Írás, Mózes beszédében viszont a szolgaságból való szabadulásra hivatkozik. Időközben ugyanis egy új nemzedék született a sivatagban, amelynek számára a szolgaság és a szabadulás történelmi példa, amelyre emlékeztetni kell, hogy szabadságát értékelje a nép, s hogy szolgáinak adja meg a pihenőnapot, amit ősei nem élvezhettek.
5.  Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked! Sokan nem értik, miért szerepel az első táblán a szülőtisztelet törvénye? Elvégre, a szülők iránti hála és szeretet parancsa voltaképpen az egyes emberhez, elsősorban a fiatalokhoz szól! Csakhogy az átlagember nem pontosan ismeri a törvény szövegét! Az ötödik parancsolat jól ismert mondata ugyanis három részből áll. Az első néhány szó valóban a gyerekekhez szól, ám a folytatás, a második rész megértése már némi gondot okoz: Valóban hosszabb életkor vár a szülőtisztelő gyermekre? Véleményem szerint a mondat második része a szülőkhöz szól. Ha te, szülő, nem tiszteled a saját apádat és anyádat, milyen példát mutatsz gyermekeidnek, hogyan várhatod el tőlük, hogy majdan, idős napjaidban ők gondoskodjanak rólad szeretettel? Egyszóval, a törvény pedagógiai célzatú tanítást őriz: a jó példa az idős szüleid iránti tisztelet nevelő hatású lehet, hogy azután te magad is hosszú életű légy a földön. Ám az ötödik parancsolat szövege még így sem teljes! Az ige harmadik része a hosszú élet azon a földön valósul meg, amelyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad. Melyik az a föld, ahova Izrael népe a pusztai vándorlás során készült, és ahova több évtized után jutott el. Természetesen Kánaán az a hely. Izrael országa! Annak a népnek, amelyik nem tiszteli a múltját, nincs maradása a földön. Izrael tisztelje őseit, hogy hosszú életű legyen saját országában! Vagyis a törvény nem csupán a gyermekekhez, a szülőkhöz, de az egész néphez is szól. Pontosan ezért került ez a törvény az első kőtáblára. Az Isten és az ember, a nép közötti normák sorába.

 6.  Ne ölj! A kategorikus isteni parancs, nem részletez semmit, hiszen örök érvényű törvény. Mózes azonban később részletesen kifejti, mi számít gyilkosságnak, mi legyen a vétlen gyilkos jogi helyzete, hogy ne érvényesüljön a vérbosszú gyakorlata, ezért hozza létre a menedékvárosokat. A köteles önvédelmi háború során elkövetett öldöklés sem számított gyilkosságnak.

 7.  Ne légy házasságtörő. Ez a törvény eredetileg a férjezett nővel való kapcsolatot tiltotta, hiszen többnejűségben éltek. A keresztény bibliafordítások azonban szándékosan másra érti, s így nevezik át: Ne paráználkodj!

 8. Ne lopj! Ugyancsak kategorikus törvény, amelynek részletes feltételeit, körülményeit Mózes törvénye pontosan meghatározta. Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Az ókori keleti, és különösen az ókori izraeli törvénykezés a tanúságtételen alapult. Kettő, legfeljebb három megbízható tanú egybehangzó kijelentése alapján bárkit halálra lehetett ítélni. Kevéssé megbízható ember, például szerencsejátékos, nem lehetett hiteles tanú. S ha a tanúról kiderült, hogy hamisan szólt, vagy akárcsak az, hogy nem láthatta-hallhatta személyesen az eseményt, ő maga részesült abban a legsúlyosabb büntetésben, amire tanúságot vállalt.

9.  Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne kívánd meg felebarátod feleségét, sem szolgáját-szolgálóját, sem ökrét-szamarát, semmit, ami a felebarátodé! Korábban tisztáztuk már, hogy ez az ige a tulajdon tiszteletéről szól, s éppúgy biztosítéka a második táblán található egyéb parancsolatoknak, ahogyan az első ige előfeltétele az első táblán szereplő törvényeknek. Mózes ötödik könyvének szövege ettől némileg eltér.

10.  Ne kívánd meg felebarátod feleségét! Ne vágyakozz felebarátod házára, mezejére, sem szolgájára-szolgálójára, sem ökrére-szamarára, semmire, ami a felebarátodé! Megkívánás és a vágyakozás héberül tahmod és titave rokonértelmű szavak, a vagyon iránti vágyakozás tilalma, mégis többletjelentése van. A tizedik ige Mózes beszédében  már az irigységet is komoly bűnnek minősíti.


Az ortodox és a protestáns egyházak által használt szöveg:

    És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:

 1.   Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
    Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

 2.   Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek.
    De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

 3.   Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

    
4.   Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.
    Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
    De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van.
    Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért meg áldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
    
5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
    
6.  Ne ölj.
    
7.  Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő.)
    
8.  Ne lopj.
    
9.  Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
    
10. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.



Katolikus:
     
1.     Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!     
2.     Isten nevét hiába ne vedd!     
3.     Az Úr napját szenteld meg!     
4.     Atyádat és anyádat tiszteld!     
5.     Ne ölj!     Ne ölj!
6.     Ne paráználkodj!     
7.     Ne lopj!     
8.     Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!     
9.     Felebarátod házastársát ne kívánd!     
10.     Mások tulajdonát ne kívánd!


Evangélikus:

1. Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!
2.  Ne vedd hiába Istened nevét!
3.  Szenteld meg az ünnepnapot!
4.  Tiszteld atyádat és anyádat!
5.  Ne ölj!
6.  Ne paráználkodj!
7.  Ne lopj!
8.  Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
9.  Ne kívánd felebarátod házát!
10.  Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!


Ateista:

1. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihozott a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

2. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn- szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

3. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

4. Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja, semmi dolgot se tégy, azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját és megszentelé azt.

5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád te néked.

6. Ne ölj.

7. Ne paráználkodjál.

8. Ne lopj.

9. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

10. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.


A Biblia azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és  szentnek fogadnak el. A hit és az erkölcs területén általános mércének tekintenek. A Bibliát SZENT ÍRÁSNAK is nevezik. A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos. Mert a Biblia könyveit meghatározók nem egyformán határozták meg.
A Héber Biblia a - Tanakh - azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkezet. Amíg az Ószövetség az Izrael népével kötött szövetséget tartalmazza. Amíg az Újszövetség a keresztény egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat Jézus életét tartalmazza. Az Ószövetség 39, a Zsidó Biblia 45 és a Protestáns Ószövetség 46 könyvet, míg a katolikus fordítás a Makkabeusok első, második könyvét. Tóbiás könyvét. Judit könyvét. A Bölcsesség könyvét. Sirák fiának könyvét és Báruk könyvét is tartalmazza. Amelyek a protestáns fordításban nincsenek benne.
Az Újszövetség pedig 27 iratot tartalmaz. Ami Krisztus után az első században keletkeztek. Az őskeresztény egyház körében.
A  Biblia könyveit papok, királyok, orvosok és egyszerű közemberek is írták. A bibliai könyvek folyamatos szövegét az áttekinthetőség érdekében szerkezetileg ú. jraírták. Az Ószövetséget 1541-ben meghalt Santes Pagnino, az Újszövetséget pedig 1551-ben Robertus Stephanus végezte el. A legelső fordítás a Tórából, a mózesi 5 könyvből készült héberről görög nyelvre. Az első magyar nyelvű bibliafordítás feltehetően 1420 és 1430 között jött létre. A Biblia legértékesebb darabja a Codex Vaticanus, Vatikáni kódex. A Biblia legértékesebb görög kézirata a 4. század elejéről származik. Majd később, a Biblia másik két szövegezése valamivel későbbi, a Codex Sinaiticus és Codex Alexandrinus.
Az időszámítás valószínűség számításának a száma a galaxisban  1/14/14/30/20/51/15/15/41/39/45/1/2/46/27/4/86/14/5


Mit is hirdetnek a Jehova Tanúi?

Jehova Tanúi egy vallási felekezet. Az amerikai Jehovah's Witnesses  Watchtower Bible and Tract Society nemzetközi szervezetének magyarországi képviselője.  1989 óta egyházként van bejegyezve. Tartózkodnak mind a felekezet, mind az egyház megnevezéstől. Magukat, a „teokratikus királyság” építőinek vallják.  Sok olyan tézist állítanak, ami a Szentírásban nincs benne és sok olyannak a létezését tagadták, ami viszont benne van. Jehova Tanúi olyan emberek világméretű keresztény közössége, akik tevékenyen Jehova Istenről és az emberiséget érintő szándékáról a Biblia szerint, tanúskodnak. Saját állításuk szerint hitnézeteik kizárólag a Biblián alapulnak.  Szeretnének tiszteletet szerezni Jehovának. Aki a Biblia Istene, a mindenek Teremtője. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy utánozzák Jézus Krisztust. Büszkék arra, hogy kereszténynek tartják magukat. Ennek azonban ellentmond az egyházakban megszokott, Szentháromság tagadásuk. A Jehova Tanúi egyház létrejöttének gyökerei a 19. század, amerikai millerita mozgalomig nyúlik vissza. Első vezetője Charles Taze Russell  "1852–1916"  pittsburghi posztókereskedő. 1881-ben Watch Tower Tract Society néven jegyezték be a szervezetet. Első elnöke L. H. Coonley. 1931-ben vették fel a Jehova Tanúi nevet.  
Szabadkőművesség által irányított Jehova tanúi:
Alapvetőcéljaik. Mint megszólítás. " - Hirdetett céljuk, hogy segítsenek azoknak, akik keresik az igazságot. Segítség nyújtást hirdetnek, hogy a megtévedtek megtalálják a kiutat a sötét gyülekezetekből. Megtalálni a jó Istent, mert csak Ő tud segíteni. Csupán csak alternatívát akarnak mutatni, de valójában kézzel fogható alternatíva, mint olyan nemlétezik a felekezetnél. Csupán egy jelszavuk, megszólításuk van, amely így hangzik:  
" Az engedelmességben és igazságban való élés szabaddá tesz az Isten ítélete alól. "
Tehát szerintük az egyik szavukban legyél engedelmes, a másik szavukban, csak a saját maguk által hirdetettek a valódiak.
Az időszámítás valószínűség számításának a száma a galaxisban 19/18/19/52/16/31/89/19/74/11/2.

A Korán:

A muszlimok szerint a Korán Isten által kinyilatkoztatott és a mai napig romlatlan formában megmaradt szöveg.
Az iszlám hagyomány szerint Mohamed Hira hegyén kapott kinyilatkoztatást, amit  részletekben kapot meg. Gábriel arkangyal közvetítésével. Egyes állítások szerint Mohamed sem írni, sem olvasni nem tudott. Szóban közölte a kinyilatkoztatásokat tanítványaival. Amit tanítványai csontokra, pálmalevelekre írtak le. Más kutatói vélemények szerint a próféta valójában iskolázott és olvasott kereskedő volt. A hagyomány szerint, tanítványai Mohamed halála után azonnal elkezdték a Korán írásba foglalását.
Hogy ne lehessen a Korán helyes voltán vita.  Harmadik kalifa megbízást adott néhány nagy tudású muszlimnak a hivatalos szövegváltozat kialakításával. Így készült el az etalon az Oszmánféle kézirat. A síiták egy része úgy tartja, hogy a kanonikus Korán elkészülésekor a régebbi, már leírt változatokat lehet, hogy megsemmisítették. Állítólag Mohamed próféta vejének is volt egy Korán-változata. Ami pont ugyanaz volt mint a kanonikus. Csak kiegészítette a saját kommentárjaival és Ali egyedüli jogos öröklési jogára vonatkozó részeket is tartalmazott. Ezt a változatot viszont Oszmán megsemmisítette. A szunnita kalifák így nem a Korán szövegét hamisították meg, hanem a síiták által az első és egyetlen jogos kalifának, és az első imámnak elismert  tanításait és magyarázatait törölték a Koránból. A muszlimok máig is arabul recitálják a Korán szúráit. Még ha nem értik is egyébként az arab nyelvet. Készültek ugyan fordítások, ezeket azonban csak értelmezéseknek tekintik. Amelyek segítenek az eredeti szöveg megértésében. Az első, de nem teljes fordítást Salman al-Farsi, Mohamed egyik kortársa készítette még a hetedik században. Az első teljes Korán fordítás a kilencedik században készült el.  Az első  Arab nyelvű  nyomtatott Koránt 1530-ban Rómában adták ki. A Koránt először a XIX. század közepén fordították le magyar nyelvre. Ma a leginkább elterjedt fordítások a 80-as évek végén jelentek meg. A Korán Allah szava. Amelyet Mohamednek küldött le Gábriel közvetítésével " - béke legyen vele - " .  Allah egyik csodája.  A Koránt többféle oknál fogva is lehet csodának tartani. Egyszer vágyat kelt, máskor megfélemlít. Van amikor történetet mond el. Van amikor törvényeket és példákat hoz. Mindezt szabatosan teszi, hogy meggyőzze az embereket. Miközben igyekszik választ adni a különféle személyiségeknek és felfogásoknak. Pl: 1400 évvel ezelőtt részletesen leírta a magzatfejlődést, amit a tudomány csak jóval később figyelt meg részletesen. Több esetben is előfordul az utalás, mint:  „És jelek vannak ebben azok számára akik élnek értelmükkel.”  A Korán összesen huszonhárom év alatt nyert kinyilatkoztatást, Mekkában és Medinában. Harminc részből áll. Fejezeteinek száma száztizennégy. Bekezdéseinek száma hatezer kettőszáz harminchat.
Az időszámítás valószínűség számításának a száma a galaxisban 23/2/30/114/6236/32/5.

A galaxis energia mint a - b - q  az N - T - G / 5/5/2/12/3  

Példabeszédek az Ószövetségben a bárány.  A tekoai nő példabeszédei, Sámuel második könyve 12/1-9,  14/1-13.
A leghíresebb és legismertebb formájú példabeszéd Jézus nevéhez kapcsolódnak.
A példabeszédeket Biblia alkalmazta. A zsidó és keresztény összeforrt jellegzetes bibliai műfaja. A magyar nyelvben a példabeszéd mindig közvetett értelemben a jézusi példabeszédre utal.  Jézus tanítása példabeszédei, az első század, 26. évtől 33-ig évig tartottak. Tanításai a szelídség, a szeretet, a szerénység és a béketűrés. Tanított arra is, hogy ne legyenek az emberek kishitűek, bízzanak abban, hogy nagy dolgokra is képesek a hit segítségével. A példabeszédek célja, az emberek gondolkodásmódjának és életvitelének megváltoztatása. Jézus első nyilvános tanítása a hegyi beszéd. Ahol könnyen érthető, egyértelmű beszédet mondott. Mint például: -  ne esküdj hamisan, tartsd meg a tett esküdet -. Megtanította a Miatyánkot. Amit  szinte az egész világon, minden nyelven fordításból eredően ismerik. A latin nyelvű fordításból eredően a Pater Noster elnevezéssel ismerik. Használják még, az Úr imája, az Úrtól tanult imádság elnevezéssel is.

Az ima változatai:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.

 1466-ból származó Müncheni-kódex a legkorábbi magyar bibliafordítását tartalmazza.

Mi atyánk, ki vagy mennyekben szenteltessék te neved.
Jő jön te országod.
Légyen te akaratod, miként mennyen és azonként földön.
Mi testi kenyerönk felett való kenyeret adjad mü nekönk ma.
És bocsássad mü nekönk mü vétetönket, miként es mü bocsátonk nekönk vétetteknek.
És ne vigy münket késértetbe.
De szabadóch münket gonosztól.
Ámen.

1718-as régi magyar fordítás:

Mi atyányk ki az menyekben vagy, szenteltessék az te neved.
Jő jön el országod.
Légyen az te akaratod mi képen menyben azonképen az földönis.
Az mi kenyerünket az mindennapiat adgyad nékünk ma.
És engedd meg mi nékünk az mi adóságinkat miképpen miis meg engedünk azoknak az kik mi nékünk adósok és ne hadgy minket késértetbe jutnunk, de szabadiczs meg az gonosztul.
Mert tied az ország és az hatlom és az diczsőség mind örökn öröké.
amen


 Mátét. 6.9. Assisi Szent Ferenc szerint.

Ó Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk.
Aki a mennyekben vagy: az angyalokban és a szentekben.
Te világosítod meg őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség.
Te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet.
Te töltöd el őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó.
Az örök, akitől minden jó ered és aki nélkül semmi jó nincsen.


Eredeti változat az Ószövetségből.

    Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.
    Szenteltessék meg a te neved.
    Jöjjön el a Te országod.
    Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
    Mindennapi kenyerünket, add meg nekünk ma.
    És bocsásd meg vétkeinket.
    Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek
    És ne vígy minket kísértésbe
    De szabadíts meg a gonosztól.


Jézus példabeszédei:

Elveszett bárány, gyöngykereső kereskedő, a háló,  mustármag,  magvető, konkoly,  kincs a szántóföldben, igazgyöngyöt kereső kereskedő,  jó pásztor, hűtlen sáfár,  tékozló fiú.

Jézus a példabeszédeiben, nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.

Ha tökéletes akarsz lenni, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek, és kincseket szerzel a mennyben. Mindenki, aki az én nevemért elhagyja házát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, szántóföldjét, százszorosát nyeri vissza, és örök életet kap örökségül. Ne aggódjatok életetekről, hogy mit esztek, vagy mit isztok, hogy mibe öltöztök. Nézzétek az ég madarait. Nem vetnek, nem aratnak.

A gazdagok figyelmeztetése, akik a gazdagságot csak saját javukra fordították. Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába. De jaj nektek, akik most jól vagytok lakva, mert éhezni fogtok. Jaj, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok.


A Hegyi beszédet kezdete, "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa".

A bor a szeretet jelképe.

A negyvenes szám, nemcsak Jézusnál szent szám, ez a megtisztulás ideje is.

Hogyan értelmezik az egyházak a példabeszédet?
 
Az evangélium jelentése jó hír, örömhír, amellyel általában az Újszövetség első négy könyvét jelölik.
Alig maradtak fenn megbízható adatok a keresztény irodalom történetének legkorábbi szakaszáról. A negyedik században Caesareai Eusebius keresztény történetíró és a Római Birodalomhoz tartozó caesareai Maritima püspöke igyekezett rendszerezni az előzményeket. Hiteles iratok valódiságáról, már a második századtól viták folynak a keresztény közösségeken belül.

Az Újszövetségben az evangélium szó jelentése, Jézus által hirdetett üzenet.

Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Titokban nem mondtam semmit.

2015-08-02
TENGERPICI

Szólj hozzá!


 A tudomány ismét bizonyította. Az  a-b-q és az N T G létezik és működik.
TENGERPICI 
A cikk:
  "MON.HU   A mágneses mező is alakítja a galaxisokat
2015.06.23 11:45; Frissítve: 2015.06.23 11:45;
A mágneses mező is alakítja a galaxisokat
A mágneses mező is alakítja a galaxisokat A mágneses mező is alakítja a galaxisokat - © Fotó: phys.org
Berlin, 2015. június 22., hétfő (MTI) – A mágneses mező is alakítja a galaxisok fejlődését – erre a következtetésre jutottak német csillagászok.

A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatói tanulmányukat az Astronomy & Astrophysics legújabb számában tették közzé.

A kutatók a chilei Atacama-sivatagban működő VLT-vel (nagyon nagy teleszkóp), valamint a Max Planck Intézet Effelsberg-rádiótávcsövével vizsgáltak egy közeli galaxist, a mindössze 10 millió fényévnyire, a Zsiráf-csillagképben lévő IC 342 katalógusjelű csillagvárost. A két teleszkóp felvételeinek “egybeolvasztása” mutatta ki a galaxis belsejében lévő mágneses struktúrákat – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A kutatók meglepetésükre észleltek egy nagy, spirális “hurkot”, amely a galaxis spirálkarjára tekeredett. Ez a szerkezet elég erősnek tűnt ahhoz, hogy befolyásolja a gázok áramlását a spirálkar mentén.

“A spirálkarok aligha képződnek csupán a gravitációs erők hatására. Az IC 324 jelű galaxisról készült új felvételek azt sugallják, hogy a folyamatban a mágneses mezőnek is fontos szerep jut. Így a vizsgálat révén többet megtudtunk arról, hogy hogyan születnek és fejlődnek a galaxisok” – magyarázta a kutatásokat irányító Rainer Beck.

A képeken felfedeztek egy fényes területet a galaxis központjában, ahol egyrészt egy fekete lyuk rejtőzhet, másrészt aktív csillagképződési folyamatok zajlanak. A magas csillagtermelési ráta fenntartásához viszont folyamatosan kell biztosítani a nyersanyag-utánpótlást – a gázok áramlását a galaxis széleitől a centrumba.

“A mágneses vonalak a galaxis külső régióiban a központ felé irányulnak, így elősegítik a gázok beáramlását” – fogalmazott Rainer Beck.

- MTI -



A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatói tanulmányukat az Astronomy & Astrophysics legújabb számában tették közzé.

A kutatók a chilei Atacama-sivatagban működő VLT-vel (nagyon nagy teleszkóp), valamint a Max Planck Intézet Effelsberg-rádiótávcsövével vizsgáltak egy közeli galaxist, a mindössze 10 millió fényévnyire, a Zsiráf-csillagképben lévő IC 342 katalógusjelű csillagvárost. A két teleszkóp felvételeinek “egybeolvasztása” mutatta ki a galaxis belsejében lévő mágneses struktúrákat – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A kutatók meglepetésükre észleltek egy nagy, spirális “hurkot”, amely a galaxis spirálkarjára tekeredett. Ez a szerkezet elég erősnek tűnt ahhoz, hogy befolyásolja a gázok áramlását a spirálkar mentén.

“A spirálkarok aligha képződnek csupán a gravitációs erők hatására. Az IC 324 jelű galaxisról készült új felvételek azt sugallják, hogy a folyamatban a mágneses mezőnek is fontos szerep jut. Így a vizsgálat révén többet megtudtunk arról, hogy hogyan születnek és fejlődnek a galaxisok” – magyarázta a kutatásokat irányító Rainer Beck.

A képeken felfedeztek egy fényes területet a galaxis központjában, ahol egyrészt egy fekete lyuk rejtőzhet, másrészt aktív csillagképződési folyamatok zajlanak. A magas csillagtermelési ráta fenntartásához viszont folyamatosan kell biztosítani a nyersanyag-utánpótlást – a gázok áramlását a galaxis széleitől a centrumba.

“A mágneses vonalak a galaxis külső régióiban a központ felé irányulnak, így elősegítik a gázok beáramlását” – fogalmazott Rainer Beck.

- MTI -

A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatói tanulmányukat az Astronomy & Astrophysics legújabb számában tették közzé.

A kutatók a chilei Atacama-sivatagban működő VLT-vel (nagyon nagy teleszkóp), valamint a Max Planck Intézet Effelsberg-rádiótávcsövével vizsgáltak egy közeli galaxist, a mindössze 10 millió fényévnyire, a Zsiráf-csillagképben lévő IC 342 katalógusjelű csillagvárost. A két teleszkóp felvételeinek “egybeolvasztása” mutatta ki a galaxis belsejében lévő mágneses struktúrákat – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A kutatók meglepetésükre észleltek egy nagy, spirális “hurkot”, amely a galaxis spirálkarjára tekeredett. Ez a szerkezet elég erősnek tűnt ahhoz, hogy befolyásolja a gázok áramlását a spirálkar mentén.

“A spirálkarok aligha képződnek csupán a gravitációs erők hatására. Az IC 324 jelű galaxisról készült új felvételek azt sugallják, hogy a folyamatban a mágneses mezőnek is fontos szerep jut. Így a vizsgálat révén többet megtudtunk arról, hogy hogyan születnek és fejlődnek a galaxisok” – magyarázta a kutatásokat irányító Rainer Beck.

A képeken felfedeztek egy fényes területet a galaxis központjában, ahol egyrészt egy fekete lyuk rejtőzhet, másrészt aktív csillagképződési folyamatok zajlanak. A magas csillagtermelési ráta fenntartásához viszont folyamatosan kell biztosítani a nyersanyag-utánpótlást – a gázok áramlását a galaxis széleitől a centrumba.

“A mágneses vonalak a galaxis külső régióiban a központ felé irányulnak, így elősegítik a gázok beáramlását” – fogalmazott Rainer Beck.

- MTI -



A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatói tanulmányukat az Astronomy & Astrophysics legújabb számában tették közzé.

A kutatók a chilei Atacama-sivatagban működő VLT-vel (nagyon nagy teleszkóp), valamint a Max Planck Intézet Effelsberg-rádiótávcsövével vizsgáltak egy közeli galaxist, a mindössze 10 millió fényévnyire, a Zsiráf-csillagképben lévő IC 342 katalógusjelű csillagvárost. A két teleszkóp felvételeinek “egybeolvasztása” mutatta ki a galaxis belsejében lévő mágneses struktúrákat – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A kutatók meglepetésükre észleltek egy nagy, spirális “hurkot”, amely a galaxis spirálkarjára tekeredett. Ez a szerkezet elég erősnek tűnt ahhoz, hogy befolyásolja a gázok áramlását a spirálkar mentén.

“A spirálkarok aligha képződnek csupán a gravitációs erők hatására. Az IC 324 jelű galaxisról készült új felvételek azt sugallják, hogy a folyamatban a mágneses mezőnek is fontos szerep jut. Így a vizsgálat révén többet megtudtunk arról, hogy hogyan születnek és fejlődnek a galaxisok” – magyarázta a kutatásokat irányító Rainer Beck.

A képeken felfedeztek egy fényes területet a galaxis központjában, ahol egyrészt egy fekete lyuk rejtőzhet, másrészt aktív csillagképződési folyamatok zajlanak. A magas csillagtermelési ráta fenntartásához viszont folyamatosan kell biztosítani a nyersanyag-utánpótlást – a gázok áramlását a galaxis széleitől a centrumba.

“A mágneses vonalak a galaxis külső régióiban a központ felé irányulnak, így elősegítik a gázok beáramlását” – fogalmazott Rainer Beck.

- MTI -
Cikk vége. "

2015-06-23  TENGERPICI

Szólj hozzá!

Halálbüntetés:
- aki haszonszerzésből vagy előre eltervezett módon embert öl-
Megszólalt egyes személyek lelkiismerete, a kiváltságosság területén! Ehhez nagyon értenek!  De maradjunk a realitások talaján. A demokráciában is a legfőbb értéknek az embert kellene tartani és nem az ideológiai és dogmák önös érdekeit kellene éltetni. Tudni kellene törvényt hozni, az meg nem nagyon megy sem a kormánynak, sem az ellenzéknek. De még az ÚNIÓ-nak sem. Persze ha az önös érdekeikről van szó akkor azt gyorsan és sokszor a társadalmi igazságossággal ellentétesen is azonnal meghozzák. Legfőbb érték az ember, még akkor is ha sokan nem így gondolják! Embert ölni a legnagyobb bűn, hát akkor legyen is az ALKOTMÁNY és a Btk. szerint is. -

Halálbüntetés:
- aki haszonszerzésből vagy előre eltervezett módon embert öl- 

A gondatlanságból elkövetett emberölést lehetne szankcionálni - Gondolom senkinek nem jó, ha a hozzátartozóját vagy éppen saját magát pár forintért megölik vagy gondatlanságból teszik ugyan azt. Vagy előre kitervelt nemi vágy teljesítésének az ellenállása miatt, megölnek valakit. Vagy vannak olyan emberek akik mind ezt élvezik és azért védik a gyilkost??? TENGERPICI

2015-04-30

Szólj hozzá!

Mint már az ISMERETLENBEN is írtam.



Mint már az ISMERETLENBEN is írtam. A 6-a 7-re választó a 14-re.
A nulladik év kétszer jelenik meg az emberi időszámításban. Az első nulla ismeretlen, a második kétszer a nulla vagy is a 7-re. Amiért a 14-re kétszer adódik, amíg a többi csak egyszer. Mivel a nulla az az a 7 mint kezdet és ismétlődő kezdet, mielőtt az egy valójéban elkezdődne. Amit valójában a mostani időszámítás az az a Gergely naptár mint időszámítás ezért hibás. Mert az egy a nulla mint az első, akkor a hét mint eltolódás jelenik meg. Ugyanakkor a hat mint változó eltolja a hetet és a változás, több ezer év alatt tetemes lehet. A mai tudomány az évszámokat osztja héttel ős úgy igyekszik megállapítani a bolgók állását. Ezt előszerettel használják az asztrológiában is, aminek az a vége, hogy az adott asztrológiai értelmezés valójában sokszor köszönő viszonyban sincs az erednénnyel. Mivel az állandóan változő hatot figyelmen kívől hagyják és valójában az állandó hat az három megközelítőleg azonos időponton jelenik meg. Ugyanakkor a nulla mit feltétlen szükséges kimarad a számításból, de mint asztrológiai jelenséget figyelembe vesznek.
Jelentőségüket, mint állapotot értelmezési alapjaikban megjelenítik, mint valóságot.
Tehát a:
Nulla és a hét viskodás, tűz és harc.
1 a lehető leg kedvezőbb.
2 szerencsésnek szokták használni, de a hármas változékonysága meszszüntertheti a szerencsét.
3 változékonyság, ingatag, kiszámíthatatlan.
4 nyugtalanság, az előző változékonyság miatt.
5 a rend és a fegyelem helyreállítása.
6 a rend és a fegyelemből adódó bőség.

Ezeket párosítják a különböző bolygók állásához mint:
1 Nap kedvező.
2 Vénusz szerencsés a gonosz eltávolítja a szerencsét.
3 Merkúr változékony.
4 Hold nyugtalanság.
5 Szaturnusz rend és fegyelem.
6 Jupiter szerencse és bőség.
7-es vagy 0 nulla Mars tűz és harc.
    
Egy kis számolás:

x mint ismeretlen, az első nulla vagy is a hét.
A Gergely és a Julianus naptár szerint az x értéke mint nulla azaz az N értéke 285, 714285714286.
Tehát a fent maradt érték az egésszám azaz a 286-ra a változó hat a három eltolódást idéz elő, a 21és a 24 között.
A dőlésszögbál adódó kb. 40 évenkénti változás nulla állapotát mutatja, amit osztani kell kettővel mert az állapot végpontjainak két vége van. A modik ismert nulla az időszámítás kezdete mint a nulladik év első napja. Ami a hét mínusz egy mint változó a valós nap megállapítását lenne hivatott mutatni. Amely a hat három azonos értékét eltolja mint változó 18-ról 24-re, ami valójában 25, mint a nulla első napja lenne.
A T mint 285 valójában 40, 7142857142857  rámutat a 285, 7 re. Amíg a 42, 86 megközelíti a periódikus átfordulás ideének a mértékét.
A G mint 6, 66588894073728 a generált állapot alapértéke.
Abban az esetben, ha valójában az 1 akkor nincs tizedes szám csak egéssz szám, a számításban.
Alapérték esetében az első nulla egy értéke valójában 287, 857142857143 lenne.
Mivel az átfordulás ideje változó így a 40 és a 43 közötti érték ingadozik. Ebből adódik az, hogy az időszámításunkból közel 200 vagy 400 év hiányzik. Ami valójában akár az elmúlt több mint 2000 évben is bekövetkezhetett. Ha mind ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor az egy valójában 41, ami a kicsapongás átlagos időtartamának az útja. Amely az ötösre és a hatosra mutat. Úgy, hogy közelebb áll a hatoshoz.
A jelenlegi számítások alapján a rendetlenségből várt rend és fegyelem kialakulása, az 5, 85714285714286 mind ezt figyelembe véve a 42, 85 és a 42, 86 az ötre és a hatra mutat. Ugyanakkor a jelenlegi időszámítás az x-re vonatkoztatva 1972  
árrilis 1972 május évszámot írunk a valós értékben. Ami sokak számára meglepő. Valójában 2058 és 2060 a Gergely naptár szerinti a nulladik év kétezredik éve. Ezt meg lehet találni a könyvek könyvében is. Csupán a többször át írt Újszövetség, amit valójában nem szeretnek publikálni, több esetben is rámutat. Bár tudni kell, hogy akülönböző vallási felekezet esetében eltérő az Újszövetség megírása.

Notradanus jóslata is alátámasztja.
2015 meghozhatja a végét azoknak a társadalmi konfliktusoknak, melyeknek egy jó ideje már szemtanúi lehettünk. Tűzre lobbantja a most még csak szunnyadó parazsat. Ami eddig logikus volt, az nem lesz az sok ember számára. Nem igazán lesz jellemző 2015-re a mondás,  „higgy és ne kutass”.


Notradamus a Magyarokról.


Lesz majd, hogy a pénz egyre kevesebbet ér,

S az emberek az apraját eldobják,

És hiába lesznek a pénzek egyre szebbek,

Súlyuk miatt már a koldusok se hordják.

Értéke nem lesz semmi a munkának,

És nem lesz haszna a pénznek,

Uzsorások magyar földre licitálnak,

Gazdagok helyett fizetnek a szegények.


Róka s hiéna vezeti a népet,

Alattuk szétesik az ország,

A róka egyedül sokat téved,

A hiéna megássa a sírját.

Végtelen a nép ostobasága,

De lassan feltámad az új erő,

Nem hallgat róka hiéna szavára,

Pannónia nem lesz dögtemető.


Az írott szó elhal majd,

És egyre szegényebb lesz a beszéd,

A nemzetre egy talány hoz bajt,

Mely elveszi az emberek eszét.

Egész nap otthonukban ülnek,

Bámulnak hazug, mozgó képeket,

S mire a bálványok ledőlnek,

Már alig születnek gyermekek.


Amit értelmes elme el sem képzel,

Az megtörténik majd Hungáriában.

Senki sem boldogul erővel sem ésszel,

Csak gyilkos ármány és ravaszság van.

Dolgozni akarnál, de nincs munka,

Pedig a földek parlagon hevernek,

Aki eddig a munkát csak unta,

Most koldusa lesz az idegeneknek.

 
Az erdőn túl él az ország jobbja,

De számában kisebbik része,

Földjét az erősebb elrabolja,

Ezeregyszázból nyolcvan évre.

Már csupán nyelvében él, de él még,

S gyarapszik, míg erdőn innen fogynak,

Az ő küzdelmük hozza el a békét

És egységét minden magyaroknak.


Keletről primitív, barbár horda tör

Magyarországra, nem először.

A nép minden vagyonát elhordja,

A csőcselék a mélyből előtör.

Megérkeznek a haza elárulói,

Sértődöttek és idegenek,

Tíz évig tudják a népet zsarolni,

Vörös és sárga a címerben egyek.

 
Csak temetni tudnak, nem ünnepelni,

Erejük gyorsan elfogy, szalmaláng,

Türelmesek, de kitartásuk semmi,

Vezérük rosszul végzi mindahány.

Költőiket elfelejtik gyorsan,

Akárcsak régi énekeiket,

Magyar se marad sok a honban,

De magyarul szólnak az idegenek.


215-04 09   TENGERPICI

Szólj hozzá!

Tudod, hogy miért érdemes koros pasival randizni?

A koros pasi olyan, mint a bor. Ahogy korosodik annál jobb, mert érettebb. Miért vesztegetnéd az idődet olyannal, aki még azt sem tudja, hogy mit akar? Ahogy őszül a hajuk, jobbak az ágyban. Mer az idősebb pasi nem önző és nem siet sehova. Fontos neki, hogy ne csak nekik legyen jó a szex, hanem nőnek is. Ezt nem feltétlen lehet elmondani azokról, akig még a harmadik x-et sem lépték át. Szereti a gyerekeket. Míg egy harmincas pasit kikergetsz a világból, ha felhozod a gyerek témát, addig az idősebbnek nincs kifogása ellene. Ha esetleg saját gyereke van, azzal már nem kell foglalkoznod. Ha eltervez valamit, megvalósítja. Mozi este vagy vacsora . Biztos, hogy nem megy ki a fejéből és nem jön közbe semmi más program.
Anyagilag stabil. Korát tekintve már kialakította az anyagi helyzetét. Nem kell attól félned, hogy nincs miből kifizetni az első randi számláját. Világlátot. Egy korosabb pasi  világlátott, te pedig csillogó szemmel hallgathatod az izgalmas sztorijait.
Nem akarja, hogy anyáskodj felette. Ki tudja mosni a zokniját, elkészíti a reggelit, és egyenlő félként kezel. Nem várja el, hogy te csinálj mindent. A tisztes őszes halánték és a koros pasi a nő számára ajándék.

2015 - 03 - 21

TENGERPICI

Szólj hozzá!

 


Nostradamus jóslatai 2015-re

nostradamus.jpg

A 16. századi francia filozófus megjósolta a Kennedy testvérek meggyilkolását, Hitler rémuralmát és a 9/11-i terrortámadást is.Nostradamus 2Michel de Nostredame (latinosított nevén Nostradamus) a 16. században született, Franciaországban. Élete során Nostradamus képzett csillagász-asztrológus, misztikus jós, gyógyszerész volt.

A IX. Károly, francia király udvari orvosaként tevékenykedő Nostradamust nemcsak pestisdoktorként ismerték a kortársai, hanem híres volt a látnoki képességéről is, aminek köszönhetően a történelem egyik meghatározó alakja lett, és a hírneve a mai napig töretlen.

Nostradamus összeírta az emberiség jövőjét érintő jóslatait, és megjelentette azt „A próféciák” című művében, 1555-ben. Ezek közül a jóslatok közül, már több is teljesült az évszázadok során.Ha hiszünk Nostradamus látnoki képességeiben, ha nem, azt nem tagadhatjuk, hogy megjósolta többek között a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett terrortámadást, a Kennedy testvérek megölését, és Hitler felemelkedését.

Nostradamus követői minden évben közzéteszik, hogy az adott esztendőre mit jósolt a látnok. Ez idén sem maradt el.

Nostradamus 4Nostradamus szerint 2015-ben sem maradunk katasztrófák nélkül. Az egyik például egy hatalmas földrengés lesz, ami az Amerikai Egyesült Államokban fog bekövetkezni. A földrengés óriási humanitárius katasztrófát idéz elő.

A második vészjósló előrejelzés az, hogy kitör a Vezúv, ami Olaszországon kívül, Európa más országaira is hatással lesz.

A harmadik jóslat szerint meghatározó, globális pénzügyi válság sújtja az emberiséget.

A negyedik jóslat kissé elrugaszkodik a valóságtól, ugyanis ebben az áll, hogy a halottak felkelnek a sírjukból, mert nincs több hely a pokolban. Habár ez elég hihetetlen, azt azért el kell ismernünk, hogy naponta látjuk, hogy mennyi gonoszságot követnek el az emberek, tehát már nem lenne csoda, ha a pokol kitenné a „Megtelt” táblát.
A próféta azonban jó dolgokat is jósolt 2015-re.

Ezek között szerepel például, hogy a tudósok feltalálják a fiatalság elixírjét, aminek hatására akár 200 évig is élhetünk. Ilyen körülmények között egy 80 éves ember egy 50 évesnek fog megfelelni. Ennek ellenére a legtöbben nem fogjuk megélni ezt a kort, mert a napsugárzás miatt idő előtt meghalunk.

A próféta azt is 2015-re datálta, hogy lebomlanak az emberek és állatok közötti kommunikáció sorompói, valamint lesznek olyan nyugati országok, ahol megszűnik az adó és az illeték.

Nostradamus jóslatai tehát nem elképzelhetetlen dolgokat jeleznek előre, ám amennyiben mégis kételkednénk, akkor lássuk, hogy a prófétának mely jóslatai teljesültek be 2014-ben!

1. Oroszország békét teremt: Nostradamus szerint, amennyiben az oroszok „nem” kötnek szövetséget Európával és a nyugattal ennek a háborúnak az elején, akkor egy északi király Aquilon-ból (Oroszországból) végül segít, hogy a dolgok jobbra forduljanak.

A múltban az Egyesült Államok és Oroszország sohasem állt szemtől szembe egymással, különösen a szíriai konfliktus során, ezért érdekes lesz látnunk, hogy a prófécia hogyan valósul meg.

Mint tudjuk, tavaly kitört a krími háború, ám vajon ez vezet-e el a Nostradamus által látott békéhez? Ezt még nem tudhatjuk, de sejthetjük, hogy Oroszország dominálni akar.

2. Izrael sorsa: Nostradamus jóslata szerint Izrael sorsa a mai napig tisztázatlan. A próféta 34. bekezdésében az áll, hogy Jeruzsálemet minden oldalról megtámadják, és a nyugati haditengerészeti erők (az Egyesült Államokból és más Újvilági nemzetektől) segíteni fognak jövőbeni ellenségeik elleni harcukban.

3. A pólusok olvadni fognak: Naponta hallunk a globális felmelegedésről, a jégtáblák olvadásáról, tehát ez a jóslat északon már elkezdett beteljesülni. Délen viszont még elég fagyos az idő, és nincs hír arról, hogy drasztikusan nőne a hőmérséklet.

4. A Fehér Ház játékai: Nostradamus azt is megjósolta, hogy a Fehér Ház a háborúval játszik, és azt tervezi, hogy elpusztítja a világot, kezdve az arab világgal. Ahogy láthatjuk ez a jóslat is teljesül, hiszen az USA már betette a lábát Afganisztánba és Irakba, hogy „demokráciát” teremtsenek, ám annak még se híre, se hamva, miközben a terrorizmus egyre nagyobb méreteket ölt a világon.

5. A világ vége: Erre kétértelmű jóslatot írt le Nostradamus, mert azzal azt hiteti el, hogy az iraki háború/invázió volt az első komoly jele annak a mi időnkben, hogy közeledik az apokalipszis. Ezt azért kell fenntartásokkal kezelnünk, mert korábban például a Maják világvége jóslata sem teljesült.

Nostradamus 36. Robbanások a Közel-Keleten: Szomorú, de Nostradamus ezt telibe találta, ugyanis azt jósolta, hogy sok robbanás fog bekövetkezni az egész közel-keleti térségben, és azt mondta, hogy repülőgépek fognak aláhullani az égből.

Az elmúlt két évben drasztikus mértékben romlott a helyzet a Közel-Keleten, ahol mindennaposak a robbanások, zavargások. Korábban az Arab Tavasz fokozta a polgárháborút több, mint 10 országban, amelyek között volt Tunézia, Egyiptom, Bahrein, Szomália, Líbia és Szíria. Mint tudjuk, ezekben az országokban még mindig állandóak a harcok.

A repülőgépekről sem tévedett Nostradamus, hiszen tavaly például a Malajziai Légitársaság 370-es járata tűnt el, egy másik járatukat pedig Ukrajna felett lelőtték. Nem rég pedig az Air Asia járata zuhant le.

7. Lángokban a Közel-Kelet: A jóslat szerint fel fogják gyújtani a benzint és az olajat az Öböl-államokban a Közel-Keleten.

8. Szokatlan bolygóegyüttállások: Nostradamus azt is megemlítette a jóslatai között, hogy a szokatlanbolygóegyüttállások és egyéb csillagászati típusú változások nagyon nagy változásokat indítanak be a Földön.

9. Szokatlan időjárási jelenségek: Szokatlan időjárási eseményeket és természeti kataklizmákat / katasztrófákat is előre jelzett a próféta, aki szerint ezek tovább fokozódnak. Nostradamus előrevetítette, hogy a „Víz úgy fog emelkedni, ahogy a föld fog aláhullani”.

10. Obama: Az utolsó elnök: Nostradamus szerint Obama lesz az USA utolsó elnöke. Ez azt jelenti, hogy a szuperhatalom csillaga leáldozóban, és ezt a rangot át kell adnia valaki másnak. Lehet, hogy éppen Oroszországnak, vagy Kínának, esetleg Észak-Koreának?

TENGERPICI

4 komment

 

Rendszerváltás Magyarországon  1989.  INLEGITIM  vagy  LEGITIM ??

 Magyarország történelmének azon korszakát jelöli, mely során a magyar állam a pártállammal és annak kulturális, ideológiai relációival szakítva demokratikus állammá vált, s szakítva az államszocializmussal visszatért a kapitalizmushoz.
Magyarországon a politikai elit 1989-ben a harmadik magyar köztársaság politikai vonatkozásait mutatja be. Magyarországon a II. világháborút követően a négy évtizedes Magyar Népköztársaság, a Rákosi-korszak és a Kádár-korszak a VIDÁM BARAKK időszaka után, létrejött ismételten a kapitalizmus. Ahol szét osztogatták és szét lopták a Magyar társadalom vagyonát, amit a második világháború után 1989-ig felépítettek. Éhbérért!!!  Amit demokráciának neveztek el. Aminek a demokráciához semmi köze. Mert a demokrácia az NÉPHATALOM és nem ideológiai több párt rendszer, ahol egyes ideológiák szabják meg a népnek, hogy neki mi a jó!
Magyarországon választások nélkül 1989. október 23 kiáltották ki, hogy Magyarország a Magyar Népköztársaság helyett KÖZTÁRSASÁG.  A rendszerváltás utáni első választás Magyarországon 1990-ben volt. Akkor nagy kegyesen megengedték  népnek, hogy választhasson 1990-ben. A fenn álló alkotmányossági állapotok szerint a politikai pártok a nép nevében a nép nélkül változtattak, rendszer és alkotmányt. Az egész rendszerváltást a nép tudta és akarata nélkül hajtották végre az egyes ideológiát képviselő pártok. Amihez az egyházak is hűen asszisztált. Valójában a népakarat nélküli rendszerváltás a jelenlegi pártok és szövetségeseik diktatúrája a nép a társadalom felett. A szocializmus, a Népköztársaság, nem jogutódja a Köztársaságnak kikiáltott kapitalizmusnak. Az egész rendszerváltás és a társadalmi vagyon elosztogatása széthurcolása és a több mint négy millió éhező nincstelen Magyar az ideológiai harcnak és a kialakított kapitalizmusnak az áldozata, már negyed évszázada.

Népszavazás Magyarország EU-tagságáról.

2003. április 12-én Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében megtartott országos népszavazás eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76%-a támogatta a belépést.


Népszavazás a kettős állampolgárságról Magyarországon.

2004. december 5-én Magyarországon két kérdésben tartottak országos ügydöntő népszavazást. A népszavazást eredetileg csak a kórházak privatizációjával kapcsolatban, a Munkáspárt kezdeményezésére írták ki. Amit összekapcsoltak a kettős állampolgárság kérdésével. A népszavazás azonban mindkét kérdésben eredménytelen volt az alacsony részvétel miatt. Az eredménytelenül végződött voksolás az egészségügyben nem járt következményekkel, a magyar politika és a határon túl élő magyarság kapcsolatát azonban hosszú távon megterhelte. Amit csak az éppen ügyeletes szakemberek és a politikai pártok tekintettek és tekintenek eredménytelennek. Valójában a népakarat mint olyan semmibe lett tekintve. Az egész rendszerváltás és az eltelt negyed évszázad egy nagy hatalmas népbutítás, épp úgy az ellenzék és a hatalmon lévők részéről a társadalommal szemben. Akik még manapság is demokráciáról beszélnek, pontosítva butítanak. A demokrácia az NÉPHATALOM és nem az ideológiák és dogmák hatalmaskodása, uralkodása a NÉP felett.

TENGERPICI  2015-03-02

Szólj hozzá!


Sokan sokféle képen értelmezik az AUTONÓMIA értelmezését!a_magyar_rendszervaltok_utcanevet_valtoztattak.jpeg
Mi is az autonómia????
Autonómia.

Az autonómia mint kifejezés Görög eredetű szó!
" - Teljes körű önállóság és függetlenség, önálló állam létét jeleníti meg. - "
Az autonómiára való igény általános emberi tulajdonság. Nem mindenkire azonos mértékben jellemző. A jogban lehet szűk körű vagy széles körű. Létszám szerint az egyén és a csoport autonómia. Az autonómi az önrendelkezési jog.
Az autonóm terület lényege a hatalommegosztás, mely révén a terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap. Autonómia. önállóság, függetlenség, a teljes területi és politikai függetlenséget, az önálló állami létet jeleníti meg.
Az egyén autonómiája:
Autonóm egyén az, aki külső erőktől függetlenül önállóan választja meg nyelvhasználatát, célját, hovatartozását, szabadon fejtheti ki a véleményét és hozhatja meg a döntését.
A csoport autonómiája:
Önmagát kormányzó államalakulat, amely bizonyos önigazgatási szabadságot élvez.
A kisebbségi népcsoport autonómiája:
A kisebbségi népcsoport autonóm területe része egy állam területének. Ahol többségben élnek az ország területéhez viszonyítottan.
A személyi elvű autonómia:
A személyi elvű autonómia a személyek szövetségének a megalakult csoportja. Tekintet nélkül a csoport tagságának tartózkodási helyétől, az adott államon belül. Azt a jogot tartalmazza, hogy a csoport saját gazdasági, szakmai, szociális, vallási, nyelvi vagy kultúrájának megőrzése érdekében, saját intézményekkel él. Nem a többség az állam adományaiból tartja fent magát.
Azonban tudni kell, hogy vannak akik teljesen sajátos jogon, másképpen értelmezik autonómiát mint a demokráciát is. A demokrácia az NÉPHATALOM és nem különböző ideológiák és dogmák harca a társadalom felett.
TENGERPICI

Szólj hozzá!


Miért beteg a világ?

Az önös érdek érvényesítése miatt!!!


DEMOKRÁCIA
A demokrácia olyan rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.
Népuralom, egyenjogúság; olyan rendszer, melyben a népé a hatalom.
A demokráciában nem ideológiák és dogmák gyakorolják a hatalmat a nép helyett!
A demokrácia az nem keleti, nyugati, nemzeti, keresztény, baloldali, jobboldali, repunlikánus vagy éppen liberális, de nem is valamilyen dogma vagy ideológiai önös érdekeit képviselő csoportok diktatúrája vagy kiváltságossága a nép helyett vagy fölött. A  kiváltságosság a demokrácia és a demokratikus gondolkodás halála. A demokrácia az nem a mindenáron államosított vagy éppen magánosított gazdasági világ! A demokráciában a társadalomnak joga van gazdálkodni!!! A törvények rövid tömör és mindenki számára egyértelműek! A demokráciában a NÉP gyakorolja a hatalmat és nem különböző ideológiák és dogmák! A demokrácia a nép uralmán alapuló államforma, amely nem ideológiák és dogmák, illetve különböző kitalált érdekcsoportok uralkodása a nép a társadalom felett és a nép a társadalom helyett!


KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA
A képviseleti demokráciában a döntéseket nem a nép, hanem a nép által választott hozza meg a döntést, hogy mit is szeretne a nép! A választás az lehet, közvetlen vagy közvetett.  Közvetett és közvetlen képviselet a parlamentáris demokrácia is. Valamint a több párti képviselet is, ahol valójában a valóságos személyt aki majd fogja képviselni az állampolgárt, nem a választó jelöli ki, hanem valamelyik önös érdeket képviselő ideológia vagy dogma képviselői!



DEMOKRATIKUS
A  társadalom jelentős számú választójoggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer. Amely nem demokrácia, csupán valamilyen érdekcsoport, érdekcsoportok sajátos hatalom gyakorlása a társadalom felett! Manapság elterjedt népbutítás a demokrácia magyarázására, csupán csak azért, hogy egyes ideológiák, dogmák a szavazat többség  nevében sok esetben nem a valódi népakaratot követi, csupán a saját önös érdek érvényesítése a legfontosabb a magukat demokratának nevezett csoport vagy csoportok érdek érvényesítése, saját érdek szerint! Azért mert valami demokratikus az még nem azonos a demokráciával!!


DEMOKRATA
Minden korban mást testesít meg a demokrata felfogás. Ahogyan éppen a saját önös érdeke kívánja!

REPUBLIKÁNUS
A republikánus gondolkodás a világhatalmi viszony megszerzését tartja szem előtt és annak a  folyamata a cél.

LIBERÁLIS
Szabadelvűség, ahol az egyén szabadságát tartja szem előtt a társadalmi többséggel szemben!
Az általuk kitalált törvények értelmezése alapján ítéli meg a tetteit!

SZABAD GONDOLKODÁS
 A szabadgondolkodó olyan személy, aki a dolgokról való véleményét tudományos alapokra és logikai megfontolásokra alapozza, szemben a hagyományokkal, tekintélyekkel és dogmákkal.  A szabadgondolkodás nem azonos egyetlen közéleti mozgalommal sem.


KERESZTÉNY SZOCIALIZMUS
A keresztényszocializmus a XIX. század közepén kezdődő mozgalom, az egyház szociális tanításainak terjesztése és megvalósítása céljából. Szemben állt és áll mind az individualista liberalizmussal és az osztályharcot hirdető szocializmussal  ( az individualizmus egy erkölcsi rendszert, egy politikai, társadalmi szemléletmódot, gondolkodást jelent, amelyben az egyén áll a középpontban ) . A szocializmus azon iránya, melynek élén a keresztény egyház áll. Németországban 1871-ben  Centrum Párt néven, gyakran kormányt is tudtak alakítani. Néhány államban különvált a katolikus és a protestáns szocializmus.


KONZERVATÍV
A konzervatív gondolkodás szerint az emberek alapvetően nem egyenlőek.
A konzervatív. maradi, régimódi, értékeket őrző és ellenséges az újdonságokkal szemben.

SZOCIALIZMUS
A szocializmus eszmei áramlatok, politikai ideológiák összessége.
Elsősorban társadalmi és gazdasági tanoknak és elméletek összességet.
A szocializmus mint elnevezés az 1830-as években alakult ki.  A munkásosztály kiszolgáltatottsága elleni lázadás az emberi méltóság nevében. Önálló politikai megfogalmazás arról, hogy a társadalom milyen szervezete lenne képes meghaladni a kapitalizmus ellentmondásait. Nem fogadták el a kapitalista társadalom liberális apológiáját. Bírálták a bérmunkásságot, az elnyomását, és kirekesztést a társadalomból. Céljuk az volt, hogy mindenki számára lehetővé tegyék a felvilágosodás ígéreteit.  Osztály nélküli társadalmat akartak létrehozni. Amely valóban képes a szabadság az egyenlőség és testvériség eszméinek megfelelni. A szocialisták mindenekelőtt teljes társadalmi egyenlőséget és igazságot követeltek. Nem elégedtek meg a puszta jogegyenlőséggel.


ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA
Az illiberális demokrácia a konzervatív demokrácia, amely irányított demokrácia. Amit egyes önjelöltek, vagy szabadon választottak irányítanak, a saját dogmáik és ideológiáik szerint. Az illiberalizmus olyan demokratikus társadalmi berendezkedés, amely egy kormány választóinak többségi akaratát tekinti elsődlegesnek.


JOGÁLLAMISÁG
A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom a jognak van alárendelve. A politikai rendszerben a joguralom, amit a szabadon választott vagy éppen meg sem választott a jog hatalmánál fogva uralkodik a népen, a társadalmon!
A jogállamiság felfogható úgy is, mint az alkotmányosság.  A jogállamiság elve elsődlegesen azt garantálja, hogy a jog ad mértéket és formát. A kiváltságosság és az elnyomás jogilag való garantálása.  


MAGYARORSZÁG
 A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
Már csak az a kérdés: kitől mitől független???

KOMMUNIZMUS ÉS DEMOKRÁCIA MÉG NEM VOLT SEHOL ÉS MOST SINCS EGYETLEN ORSZÁGBAN SEM !!!
A kommunizmus és a demokrácia ideológia és dogma mentes, ahol nincsenek ideológiai vezetők, ahol a nép a társadalom akarata érvényesül. CSAK ANNYI ROSSZAT OKOZZ MÁSNAK, AMENNYI ROSSZAT MAGAD IS ELFOGADSZ MÁSOKTÓL ! A TUDATOT NEM FORMÁLNI, HANEM FEJLESZTENI KELL !

TENGERPICI

                       2015-02-01

 

Szólj hozzá!

szerelem_oo1.JPG


 Mi is az a szívünket melengető érzés????
Az a bizonyos kémiai szerelem.
A dopamin testben termelődő vegyület, mely az idegrendszerben neuroendokrin-transzmitteri és neurotranszmitteri szerepet tölt be. A dopamint boldogsághormonnak is nevezik, az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen, a felszabaduló dopamin .
Az agyban létezik egy boldogságközpont elnevezésű terület. Ennek működésében nagy szerepet játszik a dopamin.
Az agyi jutalmazórendszer ingerületátvivő anyaga. A dopamin a közelítés, / a zsákmányszerzés,  a vágyakozás / fontos szerepe. " -  DOPAMIN ADMEDA 50 mg koncentrátum oldatos infúzió formájában használja az egészség ügy is. ADMEDA  Arzneimittel, vényköteles!!!!  - "  A lobbanékony / forrófejű / emberek kevésbé tudják szabályozni a dopamin mennyiségét.
A dopamin a jutalmazásért is felelős. Az agyban jelátvivő szerepe van. A zene élvezete közben is termelődhet néha dopamin.
Egy étel vagy ital íze is kiválthatja a dopamin termelődést. Előidézi az elhízást, de hiánya több betegséget is képes előidézni.
 A dopamin idős embereknél javítja a hosszú távú memóriát.
A dopamin kémiai képlete:  C6H3 - (OH2) - CH2-CH2-NH2
Ugyanakkor vannak személyek akiknél a dopamin termelődés nem aktív, már mint a normál átlag személyhez képest!
Dopamin képlete: C8H11NO2
Dopamin + feniletilamin + szerotonin + endorfin = szerelem.
Valójában a dopamint  a fenetilamin vezérli, amit akár a csokoládéban akár a zöldségfélékben is megtalálható.
A dopamin is alacsony szintje is okozhat depressziót, az elégedettségérzés elvesztését, különböző függőségeket, sóvárgást, erőszakra való hajlamot, alacsony libidót, gyenge figyelmet!  A dopamin szintet csökkentik a drogok, és a stressz. Sokan a rossz alvást és az alkohol fogyasztást is idesorolják, és még a koffein és a cukor fogyasztását is.
Egy kis különbség a DOPAMIN és az ADRENALIN között!
A dopamin képlete  C8H11NO2
HATÁSA: Akkor aktiválódik, ha valamilyen pozitív hatás vagy inger motiválja a személyt. Az agy örömközpontjával hozzák kapcsolatba, ahol az élvezet, öröm stimulálódik, mert motiválja a személy bizonyos cselekedeteit, hogy még több dopaminhoz jusson és nagyobb legyen az élvezet.  Emeli a pulzust és a vérnyomást.  Az agyban a dopamin receptor ingerületátvivő vegyületként van jelen. Fő szerepe, hogy gátolja a prolaktin felszabadulást az elülső agyi lebenyéből.  Motivációja, a jutalomérzés. Gyógyszerként is használják, amivel a szimpatikus idegrendszerre fejtenek ki hatást. Kábítószerként vagy gyógyszerként való használata nem befolyásolja közvetlenül a központi idegrendszert. A dopamin  bomlik a májban, a vesében és a vizelettel választódik  24 órán belül. Termelődésének időszakában a hirtelen külső változás azonnal képes leállítani a termelődést. A túltermelődést is szabályozza.
 Dopamin + feniletilamin + szerotonin + endorfin = szerelem.

Az adrenalin képlete  C9H13NO3
Az adrenalin kémiai képlete  HCOH - CH2 - NH - CH3
HATÁSA :   Az adrenalin a mellékvesevelő által termelt hormon. A szimpatikus idegrendszer hatását közvetíti. / Az „üss vagy fuss” reakció a készenléti reakció, egyik kulcshormonja. Biológiai felezési ideje általában kettő perc. /  Tágítja a vázizmok, a szív, az agy és a máj ereit. De ugyanakkor szűkíti a bőr, a bélcsatorna, a lép és a vesék ereit.

Minkét esetben az általunk hitt jelen valójában az már a múlt! Mivel a másodperc ötvened részével nagyobb sebességre az ingerek áramlása nemképes. Tehát a mit a jelennek élünk meg vagy látunk, az már a másodperc ötvened részével előbb megtörtént.
                                                                                             TENGERPICI

Szólj hozzá!

A nő szexuális izgatása.
Átlagosan a női agy kisebb mint a férfié 10-20%, ami nem egyenes arányú a szellemi képességgel. A testi növekedés a nőknél az első menarche - menstruáció - bekövetkezésével fejeződik be általában. A kialakuló másodlagos nemi jegyek közül kifejezetten a nőkre jellemző a deréknál szélesebb csípő és a duzzadt mell. A nők 20-22 éves korukban válnak testileg teljesen éretté, mivel akkora érik el általában a felnőttekre jellemző méreteiket és tulajdonságaikat. Többnyire 45-55 éves kor között, a menopauza beköszöntével szűnik meg a nők fogamzóképessége általában. Kifejezetten a férfiakra jellemző széles váll, keskeny csípő. A férfi, a nők számára vonzó egyént jelöli.
Ha a nő kielégítetlennek érzi magát, az nem azért van mert kevés a szex, hanem a rossz minőség miatt. Azt mondják, a párjuk, a partnerük nem adja meg nekik azt, amire vágynak. Túl gyorsan közelednek, hirtelen nyúlnak oda, ahova csak erős bemelegítés után lehetne. A nő álatalában szeretni, ha egy pasi amolyan férfias módon megragadja, határozott és nem puhány, a be nem melegedett nő, még nem akar rohamozni. Vannak a női testnek olyan területei, amik különösen érzékenyek, ha hirtelen nyúlnak hozzájuk, akkor az problémát okoz az együttlétnek. Ilyen a klitorisz és környéke - csikló -. A női test egyetlen része,Amelynek kizárólagos szerepe az örömszerzés. Azerepe, hogy kizárólagosan az élvezetet szolgálja. Izgalmi álllapotban kiemelkedik és merevvé válik. Ez a változás jól érezhető és látható. A változás az élvezetnek megfelelően kiemelkedik. A hüvely érzékeny része a nyílás és a felső fala közelében van.A klitorisz közelében. A beteljesedés a klitorisz közelében van. Mivel ott van a legtöbb idegvégződés. Az izgalmat a klitorisz izmai váltják ki. A klitorisz kapcsolata nélkül nem lesz beteljesedés. A gyors szex is lehet jó és kielégítő, de ha egy férfi olyan, mint egy légkalapács, azt valószínűleg nem sok nő élvezi. Ha a nő van felül, az ő kezébe kerül a hatalom, a kontroll. Olyan ritmust diktálhat, amilyet csak szeretne, és olyan mélyre engedheti partnerét, ahogy neki jó. Ha azonban rossz a szex, egy kapcsolat elromlik.
A szerelem egy hang, a remény egy illúzió.
"Nem a kicsapongás féktelensége,
hanem az együttlét egyszerű öröme
kapcso a legszorosabban össze."
Csináld azt ami boldoggá tesz, nevess, szeress, azzal aki boldoggá tesz.
Mindég csak azt válaszd, akivel bármikor bárhol, még a zuhanykabinban is szívesen lennél ruha nélkül, hogy minél közelebbről érezhesd a kiszemelt áldozat testének melegét. Amikor nem tudjátok megkülönböztetni a valóságot az álmaitoktól. Azt hívják szerelemnek. - " A többi csak illúzió. -"
" Ne hullass könnyet, akkor sem, ha gyötör a bánat. Mert kinevetnek mind azok, akik Téged látnak.  Fájó szíved nem lesz attól könnyebb,  ne feledd csak kevés ember érdemli a könnyed.  Szeretve szeress, mint májusi szellő, mely megsimogassa ruhátlan tested minden részletét, hogy ott lehessen, mikor dübörögnek a BERMUDÁN, hogy a szirének hangja forróvá teszi testedet.  Mint vad vihar morajlik szíved, zengi ritmusát, hogy vágyat vágyra keltve, éreztesse forró ritmusát.
„Hamupipőke miért rohant, amint éjfélt ütött az óra?
... azért, hogy emlékeztessen minket, mindennek még az álmoknak is van határa!
Csipke Rózsika miért aludt 100 éven keresztül?
.. azért, hogy megértsük: az igazán jó dolgokra megéri várni!
A szépség, miért szeretett bele a szörnyetegbe?
.. azért, hogy belássuk, nem a külső az első!
Arielle, a kis hableány, miért cserélte le sellőuszonyát igazi, emberi lábakra?
.. azért, hogy megmutassa nekünk, aki igazán szeret, képes hatalmas áldozatokat hozni!
"Mindig lesznek nagy hullámok az életben, de ez ne tartson vissza, hogy bemenj a vízbe. Mosolyogj, mert az élet egy gyönyörű dolog, és sok dolog van, amin mosolyoghatsz. Az a nap, amelyik nevetés nélkül múlik el, elvesztegetett idő!"
                                                                                            TENGERPICI

 

Szólj hozzá!

XXI. század Európája.

Mi a probléma Európában? Európa demokráciát hirdet, miközben diktatúrát tart fent. A kiváltságosság megnyilvánulásával. Épp úgy gazdaságilag mint nemzetileg. Képtelen felismerni a nemzetek önálló egyedi kultúráját. Európában a Német gazdaság dominál. Európa a Német gazdaság rabszolgája. Nem képesek felismerni, hogy az európai országok, országonként más és más gazdasági és nemzeti kultúrát képviselnek. Magyarországon a szocializmus idején is létező Belojanisz település többnyire Görögök által lakott terület volt. Ahol akkor is más kultúrát képviseltek az ott lakók, még is nagyon jól együtt tudtak élni a Magyar társadalomban, a Magyar állampolgárokkal együtt. Európában manapság már az alapító tagállamok sem értenek mindenben egyet. Európából mint közösségből, elveszett a gazdasági és társadalmi erkölcs. A legnagyobb problémát, a Hayek és Keynes gazdasági és pénzügyi politikának a társadalmi érvényesülése elhajlott a liberális gondolkodás azon területe felé, amikor a társadalmi érdek fölé kerekedett az ideológiai és a dogmák önös érdeke. Figyelmen kívül hagyva egyes önálló társadalmak kultúráját és normáit.
A különböző társadalmak, országok nemzeti kultúrája és gazdasági szemléletét teljes egészében figyelmen kívül hagyja.
A magán gazdaság telhetetlensége felül kerekedett a társadalmi érdek fölé. A demokráciában a magántulajdon istenítése, nem kerekedhet a társadalmi érdek, a társadalmi közösség érdekei fölé. A demokrácia az néphatalom és nem egyes ideológiák, dogmák vagy magánszemélyek önös érdekének a kiváltságos érvényesülése. A XXI. század alapkövetelménye, hogy Európa és Ázsia egyesüljön. Az állampolgárok számára meg kell nyitni a határokat, mint szabadon áramló turizmus. Így a kettős állampolgárság kiváltságossága is megszűnik, hiszen vízum nélküli szabadon utazhatnak és találkozhatnak hozzátartozóikkal, amit a XX. században a különböző hatalmi okokból szétszabdaltak és nemzeteket szakítottak szét, rokonokat és hozzátartozókat, családokat, barátokat terrorizálva a hatalmat játszó egyes ideológiák és dogmák képviselői. A gazdaságban, mint társadalmi, mint a magánvállalkozás területén szabad területet kell biztosítani a társadalmaknak, országoknak, hogy minden országban teljes körű joga legyen a társadalomnak dönteni, hogy mit tart társadalmi gazdálkodásban és mi az amit a magángazdaság területére kíván biztosítani. Minden normális társadalomban, országban a társadalom alapvető szükségleteinek a kielégítésére a társadalom szabadon gazdálkodhasson. Nem lehet és nem szabad egyetlen társadalmat, egyetlen országot sem kiszolgáltatni a magántulajdon vad étvágyának. A magángazdaság számára egységes adót kell kidolgozni, meghatározni. Az adó tétel és a vállalkozást végző magánvállalkozás esetében, a vállalkozó saját országa, az ahová a magánszemély állandó lakhellyel rendelkezik. Amikor a magánszemély valamelyik EURÁZSIAI államban, országban a saját országán kívül vállalkozik, akkor az adót meg kell osztani, 50 - 50 %-ban. Az adó mértékének a felét ott abban az országban, államban kell megfizetni ahol a vállalkozást mint tevékenységet folytatja, a másik felét a saját országában kell megfizetni-e. Így megszűnik az adómentes tevékenység a vállalkozások számára. A vállalkozást mint tevékenységet a saját országában és a vállalkozást mint tevékenységet mindkét helyen be kell jelenteni-e és regisztráltatnia kell, még a vállalkozás a működését meg nem kezdi! Az általános forgalmi adót mindég az eladónak kell befizetni, oda abban a társadalomba, országba, ahol a tevékenységét, vállalkozást végzi a magánszemély vagy a részvénytársaság! Az államok közötti gazdasági tevékenységek esetében, az EURÁZSIAI ÁLLAMOK GAZDASÁGI KÖZÖSSÉGÉBEN, meg kell határozni egyezményben, egyértelműen a gazdasági tevékenységre vonatkozó törvényeket. Röviden tömören mindenki számára egyértelműen! Minden állam számára azonos normákkal. Meg kell alakítani az EURÁZSIAI ÁLLAMOK EGYSÉGES ALKOTMÁNYOS JOGAIT,  az állampolgárok számára. Amely az alapvető állampolgári jogokat kell, hogy tartalmazza minden tagállamban. A tagállamok alkotmánya alapjaiban nem térhet el az EURÁZSIAI  ÁLLAMOK EGYSÉGES ALKOTMÁNYÁTÓL.  Szigorításokat minden tagállamnak joga  kell, hogy legyen alkalmazni a büntetőjog és a tulajdon jog területén. Az EURÁZSIAI  ÁLLAMOK egyesüléséről népszavazással kell dönteni a választó polgároknak. Amit nem módosíthat meg egyetlen ideológia vagy dogma önös érdeke egyetlen tagállamban sem. Csak is kizárólag népszavazással a választók dönthetnek az alkotmányos egységes állásról. Módosítani csak is kizárólag akkor lehet, ha az a tagállam választói nagyobb többségben akarnak rajta módosítani! Ezért kell rövid tömör mindenki számára egyértelmű alkotmányt meghatározni a tagállamok választói számára. Amiről a tagállamok választói fognak dönteni és elfogadni. Az alkotmányban   alap meghatározásként kell benne lenni-e, hogy a magánszemély, ideológia vagy dogma érdeke vagy kiváltságossága nem kerekedhet felül a a társadalmi érdek fölé! A társadalomnak joga van vállalkozni és meghatározni, hogy melyek azok a tevékenységek, amit a magánvállalkozó mint tevékenységet folytathat az adott ország, társadalom területén. Tevékenységet csak is kizárólag szakmai szakirányú végzettség   esetében lehet végezni, a szakmai végzettség szintjének megfelelően. A magánszemély a vállalkozásáért, mint magánszemély teljes egészében és vagyonával felelős a tevékenységéért. Azon magán vállalkozások estében, ahol több vállalkozó folytat tevékenységet, részvénytársaságban is működhetnek és az ilyen részvénytársaságok működését az adott állam területén az adott államnak joga és kötelezettsége ellenőrizni  és felügyelni. Épp úgy mint minden más tevékenységet folytató magánvállalkozók esetében! Egységes munkajog és egységes pótlékokat kell meghatározni. Béremelések eseté, nem százalékosan, hanem összegszerűen kell meghatározni a bérek emelését, így kiküszöbölhető az irreális bérek kialakulása, mivel összegszerűen minden bér egyformán emelkedik és nem lesz az, hogy az egyik öt százalékot, amíg a másik akár húsz százalékot fog kapni a béralapból! Akár a magángazdaságban, akár a társadalmilag működtetett területen! A társadalom alapvető szükségleteit biztosító tevékenységek esetében, az adott állam részvénytársaság formájában működteti a társadalmi vagyont. A társadalmilag működtetett társadalmi vagyont kezelő részvénytársaságoknál, osztalékot nem lehet számolni, mivel az a társadalom egészének a tulajdona és az így keletkezett profitot, a társaság a gazdálkodás bővítésére és az árak csökkentésére kell, hogy fordítsa. A társadalmi tulajdonban működtetett részvénytársaságok esetében, magánvállalkozó csak munkabér megtérítésében részesülhet, mert a szükséges anyagot a társadalmat működtető részvénytársaságnak kell biztosítani! A munkabér a magánvállalkozónak ugyan azon feltételek alapján jár mint bármelyik társadalmi tulajdonban lévő részvénytársaság esetében az azonos területen dolgozó, munkavállaló munkabére és juttatása! A magánvállalkozások esetében, magánszemélyeknél azonos adótörvények és feltételeknek kell vonatkozni mint minden más munkavállalóra, kivétel az anyagbeszerzésből származó költség, amit leírhat a jövedelméből, az általános forgalmi adót nem igényelheti vissza, mivel az általános forgalmi adót mindég az eladó fizeti az adott állam, ország számára, ami a költségvetés alapját képezi. A társadalombiztosítási hozzájárulást ugyan úgy mint a munkavállalóknál a teljes jövedelemből kell megfizetni, mindenkinek!!! Felső határ meghatározása nélkül, az összes jövedelemre kell, hogy vonatkozzon, mint az adó összegének a megfizetése. Egységes követelményt kell meghatározni az oktatás területén. Az egységes követelményen kívül a tanár adhat több anyagot, de a kötelező tananyagnak kell lenni a továbbtanulásoknál a felvételiknél, a felvételiket szóbeli és írásbeli együttes eredménye alapján kell eldönteni! Azokon a területeken, amelyeken egészségügyi alkalmassági feltételek vannak előírva, ott a felvételi előtt, a kijelölt egészségügyi szakrendeléstől a tovább tanulónak kell beszerezni. Amit minden tovább tanulónak társadalmilag ingyenesen kell biztosítani. Az általános műveltségi szint megszerzése után a tanulónak az adott tanintézményben csak addig jár ingyenesen az oktatás, ameddig az oktatási intézményben lépést tud tartani az adott szakoktatás területén, amihez évente egy pótvizsgát lehet ingyenesen igénybe venni! A többi pótvizsgákért a tanulónak fizetni kell a pótvizsgáért és addig nem folytathatja a tanulmányait, ameddig nem tett sikeres pótvizsgát. A tanulónak a lakhelyéhez legközelebb eső intézményt van joga igénybe venni térítésmentesen, ezért kell az adott szakokon azonos tananyagot oktatni! A társadalmilag hiányszakok, szakmák esetében a tanulóknak kollégiumot kell biztosítani, ha a tanuló számára az iskolába járás körülményes vagy távol van az oktatási intézmény a tanuló állandó lakhelyétől! A munkaidőt egységesen heti negyven órában, mint ötnapos munkahét időtartamban kell meghatározni, a munkaszüneti napokon a dolgozóz külön bérezés illeti meg! Szombaton ötven% vasárnap száz% pótlék illeti meg a munkavállalót! Kivétel a folyamatos munkarend, ahol a heti szabad illetve pihenőnapot a hét másik napján is ki lehet adni, azonban havi lebontásban kettő szabad illetve pihenő napot egyben kell biztosítani a heti szabad illet pihenőnapon! A folyamatos munkarendben nem jár szombati illetve vasárnapi pótlék! A folyamatos munkarendben dolgozók esetében az alapbér harminc %-át kell adni havonta a folyamatos munkarend miatt! Az olyan területeken is ahol a folyamatos munkarendből adódó munkarend a reggel hat és este huszonkettő óra között van a munkavégzés ideje. Éjszakai pótlékot kell fizetni 22 órától reggel 06 óráig terjedő időszakban végzett munkavégzés esetében a havi harminc százalék esetében, nem jár éjszakai pótlék! Az éjszakai pótlék, az időtartamban eltöltött időszara jár, 22 órától reggel 06 óráig, óraszámra lebontva, az egy órára eső bér negyven százaléka, minden ledolgozott óra után! Amennyiben több mint 15 perc elteltével, harminc percig a fél órára járó, az első félórára húsz%, harminc percet meghaladó időtartam után már a negyven százalékot kell kifizetni, az eltöltött idő összességére. Minden államban ki kell alakítani a munkavállalók képviseletét, a képviselet egy állami munkaügyi központban kell létrehozni, amit az adott állam mint országos központi hivatalt tart fent, maximum öt fős létszámban. A dolgozók a munkahelyükön kialakíthatnak érdekvédelmi szövetséget, amit fizetés nélkül, de a hivatalos ügy intézése esetében távollétet kell számára biztosítani az érdekvédelmi szövetséget képviselő számára. A megalakulását a munkáltató nem akadályozhassa meg. Az érdekvédelmi szövetségnek joga van a munkáltató intézkedését megvétózni, minden olyan esetben, amikor az ellentétes a munkaszerződéssel vagy azt egyoldalúan akarja a munkáltató megváltoztatni! Nincs joga az érdekvédelmi szervezetnek vétóval élni a munkaügyi központban abban az esetben, ha a munkavállaló vállalati érdeke túlórát rendel el és azt a túlórának megfelelően száz% pótlékkal megfizeti mint túlmunka elrendelést! Nem jár annak a munkavállalónak túlórapótlék, amit a munkavállaló önszántából végez és a munkáltató azt nem rendelte el! A munkáltató részéről minden esetben írásban kell elrendelni a túlmunka végzését! Jutalmazások esetében egyetértési jogot kell biztosítani az érdekvédelmi szövetség képviselőjének! Indokolt esetben ilyen esetben is élhet a vétó jogával! A vétójog azt jelenti, hogy addig amíg az eset nincs jogilag kivizsgálva, az adott munkaterületnek megfelelő munkavédelmi és munkaszerződési szempontból, addig a munkáltató nem hajthatja végre az általa megkezdett vagy kezdeményezett intézkedését. Ilyen esetekben az eredeti állapotot kel addig alkalmazni amíg az eset nincs jogilag tisztázva!  TENGERPICI

Szólj hozzá!

 

Lüktető mágnesterápia a test hőhatásának az alkalmazásával!

A kisugárzott energia az emberi szem számára láthatatlan hősugarakat bocsát ki.

Az állandó keresztmetszet minden egyes részén azonos nagyságú.

A jelenségnek az a magyarázata, hogy  nemcsak kisugározza a hőt, hanem a szomszédos energiából érkező hősugárzást részben el is nyelik. Az elnyelt hő hőmérsékletre melegíteni a közeg részeit. A megosztott energia egyenletes generálása

szabályozza az adott energia hőhatását és az emberi szervezetre való tekintettel, lassú áramlást generál. A generált hőhatásként érzékelt energia többlet, azonos vagy közel azonos időtartam esetén, lüktető energia változást indukál.

Ezen lüktető energia az érhálózatot lüktető mozgásra kényszeríti. A kitágulás és az összehúzódás művelete az érfal belső részén a lerakódásokat feldarabolja és az áramlás mint a folyadék szállító mozgása kiüríti a lerakódásokat! Ezt a műveletet nem szabad használni, olyan személyeknél akinek vagy akiknek bármilyen szívritmus zavara, vagy szívritmus szabályozás mesterséges segédlettel szabályozott! A lerakódott elmeszesedett erek rugalmassága és a vér oxigén szállításának elősegítése

 elősegíti az agy oxigén ellátását, a beszűkült kapillárisokat / hajszálereket / járhatóbbá teszi a véráram számára. Az eszköz személyenként más és más méret. Nem alkalmazható egy eszköz több személy alkalmazására. Személyenként testre szabott és méretre állított eszközt lehet csak alkalmazni!  Az eszköz ingyenese kipróbálható! Csak személyesen!  FIGYELEM!!!!!! SENKI NE PRÓBÁLJA MEG HÁZILAG MEGOLDANI ! AZ ESZKÖZRE MINDEN JOG FENT TARTVA !  AZ ESZKÖZHÖZ PONTOS MÉRÉSEK ÉS KIVITELEZÉS SZÜKSÉGES!!!

A sportoláshoz is köthető egyes betegségek kialakulása, nem csak az általánosan elfogadott túlterheléshez.

A sportolás miatt kialakuló vagy a sportolástól súlyosbodó egészségi problémák, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekre van kihatással. A testmozgás és sportolás általában véve jótékony hatású.  Hosszabb távú, intenzív sportolás ízületi panaszokat is okozhat. Az esetek kis részében életveszélyes betegségek is kialakulhatnak.  Kr. e. 490-ben vitte a görög győzelem hírét Maratonból  Athénba. Az erősen megkérdőjelezhető hitelességű történet szerint a 36,7 kilométeres táv megtétele és az üzenet átadása után holtan esett össze. Ha igaza történet, akkor több mint valószínű,hogy a hirtelen szívleállás okozta a halálát. Azóta is több maratonfutó járt így. Általánosságban igaz, hogy minden három órát meghaladó, intenzív terhelés veszélyes az emberi szervezetre. Azonban az is igaz, hogy nem nagyobb a kockázat, mint az olyan embereknél, akik rendszeresen dohányoznak, és a napjuk nagy részét a fotelben sörözve és a tévét töltik el. Manapság a fiatalabb korosztály nagyobb stresszel terheli a szívét, a nagyobb stressz, a szívizom-károsodásához vezet. Azt még nem bizonyította a tudomány, hogy mennyire regenerálódik a terhelés után a szívizom. Valójában még az sem bizonyított, hogy egyáltalán regenerálódik-e a szív izomzata. Ugyanakkor a rendszeres mozgás hosszú távon csökkenti a szívrohamok számát. Főleg azokéhoz képest, akik alig mozognak. Ugyanakkor a trombózis korunk egyik legalattomosabb betegsége. Évente a statisztika szerint, több ezer halálos áldozata van. Kortól, nemtől, mozgástól és sportolástól függetlenül. Ma már vélhető, hogy a trombózis kialakulását a hajlam és olyan tényezők segítik elő, mint a hosszan tartó ülés vagy mit a tartós ágyhoz kötöttség. Alapvető előjelei, mint a lábban hirtelen jelentkező duzzadást, fájdalmat, dagadást. A trombózis nem csak az alsó, hanem a felső végtagban is kialakulhat. Nagyon ritkán akár a tüdőben is. Előjelei, ha állandósuló szúró fájdalom van az oldalunkban, hátunkban. Valamint akkor is ha hirtelen nehezünkre esik egy egy bizonyos mozdulat. Meglepő, hogy ezekhez még hozzájárulhat az elhízás is. Az orvosok idesorolják a dohányzást és nőknél a fogamzásgátlók szedését is, de valójában nincs semmi tudományosan kimutatható nagyobb eredmény az összes többihez viszonyítva.

TENGERPICI

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása